Hírek

...

Mihály János beiktatása

2015. november 8-án iktatta be gyülekezetünk hetedik lelkipásztorát, Mihály Jánost a szolgálatba. Először Ungvári Csaba köszöntötte őt és a gyülekezetet, Majd Cartoletti Norbert szólt és a gyülekezet vezetésével áldást kért János szolgálatára. A gyülekezet nevében D. Nagy András köszöntötte az új lelkipásztort és feleéségté, és ajándékként nevünkben egy fontos segédeszközt, egy pásztorbotot adott át Jánosnak. A köszöntések után Mihály János szólt a gyülekezethez.

Pataky Albert leköszönt lelkipásztori szolgálatáról

2015. november 8-án hivatalosan is leköszönt lelkipásztori szolgálatáról Pataky Albert, aki 2002 és 2015 között 13 évig pásztorolta gyülekezetünket. Nehéz időszakban érkezett, de derűje, emberek iránti érzékenysége átlendítette közösségünket a nehézségeken, rendeztük sorainkat. Az évek során sok közös élményben volt részünk, sok szépre emlékezünk. Köszönjük, Albert!

Az alkalmon D. Nagy András köszönte meg a gyülekezet nevében Albert és felesége Gyöngyi szolgálatát.

„Mész az Agyasokhoz? Oda jó leszel, mert te is agyas vagy!”

Mihály János interjú 2015. november 8. 2015 tavaszán kiderült, hogy Pataky Albert, gyülekezetünk lelkipásztora nem tudja továbbvállalni a kettős terhelést, a Magyar Pünkösdi Egyház elnöki teendőinek ellátása mellett az Agapé Pünkösdi Gyülekezet pásztorolását. Döntését tudomásul véve Fábián Attila vezetésével lelkipásztor kereső bizottság alakult. A vezetők több körben elbeszélgettek a jelöltekkel, végül azt a javaslatot terjesztették a gyülekezet elé, hogy Mihály Jánost kérjük fel az Agapé pásztorolására. A gyülekezet nagytöbbséggel szavazta meg a javaslatot, és kérte fel Jánost lelkipásztornak, aki október közepén el is fogadta a felkérést. A beiktatása előtti órákban beszélgettünk vele, és arra kértük, meséljen egy kicsit magáról, családjáról, az egyházi munkájáról.

Agapé nap - Neves(s) nap

szo, 2015-03-28 11:00

Rendhagyó "Nevess napról" van szó, szeretettel várunk mindenkit, nem csak a gyereket vagy gyerekes családokat, hanem tinédzsert, fiatalt, felnőttet és az idősebb korosztályt is.
Lehet hozni harapnivalót, s abból csemegézünk, ami összejön. Teázunk, kávézunk csipegetünk, s elsősorban beszélgetünk.
Húsvéti készülődéshez kézműves foglalkozások is lesznek, de nem csak gyerekeknek!!
Várunk mindenkit szeretettel!

Cipősdoboz akció

Az Agapé Pünkösdi Gyülekezet idén különleges akcióval készül a szeretet ünnepére, elindult ugyanis a karácsonyi cipősdoboz akció!

A cipősdoboz akció célja, hogy rászoruló gyermekeknek cipősdobozba csomagolva juttatunk el ajándékokat.
Az Agapé Pünkösdi Gyülekezet cipősdobozba csomagolt ajándékait a csepeli Mészáros Jenő Speciális Általános Iskola 6-18 év korú rászoruló gyermekei kapják meg.

Hogyan készíts cipősdoboz ajándékot?

1. Keress egy jó állapotban lévő, üres cipősdobozt!

2. Döntsd el, hogy hány év körüli fiúnak vagy lánynak szánod az ajándékod!

ifi Erasmus projekt

v, 2014-08-10 19:30

Az Európai Unió támogatásával 5 országból lesznek együtt 10 fős gyülekezeti ifi csoportok a Gdanski Baptista Gyülekezet szervezésében. Az EU támogatja az utazási költségeket, a szállást és az étkezési költségeket, valamint a programok költségeit, azonban a repülőjegyet minden résztvevőnek magának kell majd megvennie (kb. 210 €, amiből 170 €-t fog az EU utólag támogatni).

A projekt témája:

Pünkösdi Konferencia jelentkezések

Mint arról már értesülhettél, idén ismét megrendezzük Pünkösdhétfői Konferenciánkat!

Az evangélizáció területén a személyes bizonyságtételekre helyeznénk a fő hangsúlyt, a meglevő rokoni és baráti kapcsolatokon keresztül. Már régen felismert igazság, hogy nincs hatékonyabb eszköz az örömhír továbbadására, mint a személyes, az embertől emberig eljuttatott szeretetből fakadó bizonyságtétel.

Navigátor alkalom

v, 2014-04-27 18:00

Beszéljünk a pénzről!

Fábián Attila

Neves(s) Nap

szo, 2014-03-29 11:00

Tavaszi Neves(s) Nap 2014. március 29.

Oldalak

Subscribe to RSS - Hírek