Agapé ifi-tini délután - 2017-05-13

Testté lett

Tervezett időpont: 2017. május 13. 17:30 óra
Téma: Jézus Krisztus, az Isten.

A félév során Jézus Krisztus tíz különböző tulajdonságát, kvalitását ismerhetitek meg az evangéliumok történeteinek tükrében. Ezen az alkalmon a sorozat tizedik és egyben utolsó részét fogjuk bemutatni nektek. A téma: Jézus Krisztus, az Isten. Az előző kilenc alkalommal mind olyan tulajdonságok merültek fel, melyeket bármelyikünk elsajátíthat. Bár ez a mostani nem ilyen, de ennek kapcsán szó lesz a bizonyságainkról és a kételyeinkről is, így bőven lesz miről beszélni! A kiscsoportos beszélgetések után az alkalom dicsőítéssel fejeződik be. 

Az alkalom központi gondolata
Jézus Krisztus isteni természetét a kételkedés és a bizonyosság szembenállásán keresztül szeretném bemutatni. Igen ritka az olyan hitetlen ember, aki száz százalékig meg lenne győződve nézeteinek helyességéről és ne lenne benne legalább egy kevés kezdetleges hit. Ugyanígy nagyon ritka az olyan hívő ember, akiben időről időre ne merülnének fel kételyek az evangéliumok, illetve Jézus szavainak igazságtartalmával kapcsolatban. Jézus tanítványainak sem volt kezdetektől fogva hegyeket mozgató hite, és ez gyakran tehetetlenségben ütközött ki. Miért hiszünk Jézusban mi, huszonegyedik századi fiatalok? Hogyan kezeljük más emberek kételyeit? Be merjük-e ismerni saját kételyeinket, vagy csak a gyakorlatban megmutatkozó tehetetlenség és terméketlenség világít rá a hiányosságokra? Milyen megoldása van Istennek ezekre?