Agapé Advent 2017

Az Agapé Advent azzal a céllal jött létre, hogy az ünnepek előtt egy kicsit együtt legyünk és közösséget gyakoroljunk egymással. Egy bensőséges alkalom nekünk, jó lehetőség arra, hogy kapkodás - rohanás nélkül beszélgessünk azokkal, akikkel amúgy is szeretünk, és azokkal is, akikkel eddig nem tudtunk.
Az adventi hangolódás jegyében lesz közös ének, karácsonyi kézműves (képeslap, lámpás és illatpárna), mini mozi, és az is kiderül, hogy a bölcsek milyen ajándékokat vittek a betlehemi jászolhoz, és miért.
A gyülekezeti terem nagy részét kávézóvá alakítjuk, így a szokásos délutáni tea, kávé most sem marad el. A házi kekszeket, süteményeket szívesen látjuk a kávézó asztalon! 
Szeretettel várunk minden gyülekezeti tagot, az alkalmi látogatókat és az érdeklődőket is. A program minden korosztály számára tartogat érdekességet, a gyerekes családoknak, tinédzsereknek, az ifi korúaknak, középkorúaknak és az időseknek egyaránt.

Időpont: 2017. november 25. (szombat) 14:00 - 17:00
Helyszín: Agapé Pünkösdi Gyülekezet imaháza

Kategóriák: