Új vezetőség állt fel

A 2018. január 28-i testvéri órán a Szervezeti és Műkődési Szabályzatban elfogadottak határidőt betartve, annak előírásait követve új vezetőséget választott a gyülekezetünk.

Az SzMSz szerint a vezetségnek "alanyi jogon" tagja a gazdasági bizottság vezetője, így Fábián Zoltán személyéről nem szavaztunk. A vezetőségnek szintén automatikusan tagja a lelkipásztor, de mivel egyelőre csak keressük a megfelelő személyt, ezért az eljárás rend szerint a presbitérium delegál egy tagot a vezetőségbe, aki Tóth Bence testvérünk. Így három vezetőségi tagról szavtunk, D. Nagy Ibolya és Fábián Péter az előző vezetőségben is dolgozott, új feladatvállalóként Schmél Csaba kapta meg a bizalmat, mindhárman meggyőző szavazati aránnyal. Sok erőt és Isten áldását kívánjuk munkájukra!

Elköszönt a vezetőségtől Bérczes Lajos, aki hosszú évtizedekig látta el a vezetés szolgálatát, illetve - szintén az SzMSz rendelkezéseinek megfelelően - megszűnt Fábián Zoltán ügyvivői tisztége is. A gyülekezet megköszönte áldozatos munkájukat, és Isten áldását kívánta további életükre, gyülekezetben betöltött szolgálataikra. 

A gyülekezet szervezeti felépítését ide kattintva tudjátok áttekinteni

 

Kategóriák: