Lukács 24:13-24

Lk24:13-24
Közülük kettő még aznap elindult, s egy Jeruzsálemtől hatvan stádiumnyi távolságban levő faluba ment, melynek neve Emmausz. Társalgás közben megemlékeztek mindazokról a dolgokról, amely imént történtek velük. Amíg egymással társalogtak, és együtt vitatták a történteket, maga Jézus ért közelükbe, s kísérte útjukat. Szemüket azonban valami lefogta úgy, hogy nem ismerték fel őt. »Micsoda szavak ezek, amelyeket jártatokban egymással váltotok?« – szólította meg őket. Azok sötét arccal megállottak. Egyik, a Kleopás nevű ezt felelte neki: »Te vagy egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudja, hogy mi történt ott ezekben a napokban?« »Ugyan mi?« – kérdezte tőlük, s azok így feleltek neki: »Hát, amik a názáreti Jézussal estek meg, aki tettben is, szóban is hatalmas próféta volt Isten és az egész nép előtt, hogy mint adták át őt főpapjaink és elöljáróink halálos ítéletre és feszítették meg őt, pedig azt reméltük, hogy ő az, aki Izráelt meg fogja váltani. Ám mindezeknek már harmadik napja, hogy megtörténtek. Sőt még közülünk is néhány asszony megzavart minket. Ezek kora reggel a sírnál voltak, és mivel nem találták az ő testét, eljöttek és elbeszélték, hogy angyalokat láttak látomásban, s azok állítólag azt mondották volna, hogy ő él. Ekkor a velünk levők közül némelyek elmentek a sírhoz és úgy találták a dolgot, ahogy az asszonyok mondták, őt azonban nem látták.«

1. Hova megyünk? Miért megyünk?
• Kleopás és még valaki (a hagyomány szerint maga Lukács), de nem a 11 közül valaki (lásd Lk24:33)
• Az asszonyok megzavarták őket.
• Nem azt mondták, amit vártak; nem találták a testet
• De a velük levők (az apostolok) sem találták a testet; de Jézust magát sem látták.
• Még a jó hír, az evangélium sem volt elég és elindultak.
• Amíg az embernek nincs személyes találkozása a feltámadt Krisztussal, nincs átélése, csak információja és maga dönt, mit tesz, hova megy.
Jn3:8: „A Szél odafúj, ahová akar. Hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jő és hová megy: Így van mindenkivel, aki Szellemtől született.”
Jn8:14: „Még ha magam tanúskodom is magam mellett, tanúságtételem igaz, mert tudom, honnan jöttem és hová megyek, ti azonban nem tudjátok, honnan jövök és hová megyek.”

2. Kire figyelünk?
• Egymással társalogtak, nem Istennel és az Írásokkal foglalkoztak.
• Kezdett minden visszaállni a régi kerékvágásba.
• Nem ismerték meg – más test és a testre figyeltek.
Jn21:12: „A tanítványok közül senki sem merte őt megkérdezni: »Ki vagy?« Tudták, hogy az Úr az.”
• De az ő szemük ekkor el volt fedve a szellemi ismeret elől.

3. Hogyan ítélünk?
• Mindenki tudta, mi történt; Jézus pere nagy publicitást kapott
• Hatalmas próféta, tettben és szóban is, Isten és az egész nép előtt
• Vizet prédikált és vizet ivott; a nép prófétának tekintette és látták, hogy a jelek alapján Isten is.
Jn5:36,39: „Nagyobb tanúságtétel szól mellettem a Jánosénál. Azok a munkák, amelyeket az Atya nekem adott, hogy véghez vigyem őket, azok a munkák, amelyeket teszek, tanúskodnak mellettem, amellett, hogy az Atya küldött engem.” „Ti fürkészitek az írásokat, mert úgy vélitek, hogy azokban örök életetek van, és éppen azok tesznek tanúságot felőlem.”

4. Miben reménykedünk?
• „Már harmadik napja” = vasárnap du. ((X) Jézust szerdán feszítették meg)
• „Pedig azt reméltük...”
• Jól remélték. Jó volt a reménységük célja. „Csak” a megvalósulásban tévedtek.
• Isten sokszor nem úgy végzi el, amit megígért, ahogy mi gondoljuk (Lázár, Naámán)
• Ne a megvalósulás módjára, hanem Isten ígéreteire álljunk rá, a cél legyen előttünk ne az út.
Róm11:33-34: „Óh milyen mélységesen gazdag Istennek bölcsessége és tudománya. Milyen kifürkészhetetlenek ítéletei és kinyomozhatatlanok útjai. Ugyan kiismerte-e valaki az Úr értelmét? Lett-e valaki neki tanácsosa?”