Lukács 20:9-19
Lk20:9-19
Azután a néphez kezdett beszélni, s a következő példázatot mondotta el: »Egy ember szőlőt ültetett és azt szőlőmíveseknek adta ki, azután hosszabb időre külföldre utazott. Mikor eljött az ideje, egy rabszolgát küldött a szőlőmívesekhez, hogy adjanak a szőlő gyümölcséből. De a szőlőmívesek megverték, és üresen küldötték vissza. Akkor másik rabszolgát küldött, de azt is megverték, meggyalázták, és üresen bocsátották el. Folytatta, és egy harmadikat küldött, de azok azt is megsebesítették és kidobták. Mit tegyek? – kérdezte ekkor a szőlőnek ura. – Elküldöm szeretett fiamat. Vele szemben majd csak megváltozik viselkedésük. Mikor azonban a szőlőmívesek meglátták a fiút, ezt fontolgatták egymás között: Ő az örökös. Öljük meg, hogy mienk legyen az örökrésze. Kivetették hát őt a szőlőből és megölték. Vajon mit fog tenni velük a szőlőnek ura? Meg fog jönni, s el fogja veszteni ezeket a szőlőmíveseket, a szőlőt pedig másoknak adja ki.« Mikor azok ezt hallották, így szóltak: »Szó sem lehet róla.« De ő rájuk tekintett és így szólt: »Mi van efelől megírva? Amely követ az építők a próbán elvetettek, az lett a szegletnek fejévé. Össze fog zúzódni mindenki, aki arra a kőre esik, azt pedig, akire az esik rá, szét fogja morzsolni.« Az írástudók és főpapok abban az időben lehetőséget kerestek, hogy kezüket rávessék, de féltek a néptől. Megértették ugyanis, hogy ezt a példázatot róluk mondotta.
• Az ember az Atya, a fia Jézus, a rabszolgák a próféták, a szőlőművesek az írástudók.
• Mi/ki a szőlő? Izrael (Ézs5)? Az Isten országának beszéde? Jézus?
1. Elutazott
• Elülteti, rábízza a szőlőművesekre és elmegy.
Jn14:2b-3: „Mert azért megyek el, hogy helyet készítsek nektek. És ha elmegyek, és helyet készítek nektek, ismét megjövök, és magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek.”
Jn12:24: „Bizony, bizony azt mondom nektek, ha a földbe hullatott gabonamag el nem hal, egyedül marad. Ha azonban meghal, sok gyümölcsöt terem.”
• „Én plántáltam, Apollós öntözött” – de legelőször maga Isten plántált.
2. Mikor eljött az ideje
• Megkapálom, megöntözöm (Lk13:8-9) – nem azonnal keresi a gyümölcsöt.
• De gyümölcsnek végül lennie kell.
• Az első zsenge a papé, az Istennek járó áldozat után: 3Móz23:10-11,15-16,20 (lásd még Hofni és Fineás); az első fajzás és az elsőszülöttek az Örökkévalóé.
Ám3:7: „Bizony, nem tesz az Úr az Örökkévaló semmit, hanemha nyilvánította titkát az ő szolgáinak, a prófétáknak.”
Zsid1:1-1: „Miután az Isten a régi időben a próféták által sok ízben és sokféleképpen beszélt az atyákhoz, a mostani napok utólján hozzánk is szólt Fiában, akinek a mindenséget örökrészéül rendelte, akin át az örök korokat is elkészítette.”
SZÓ SEM LEHET RÓLA!
3. A kő
Zsolt118:19-27: „Nyissátok ki nekem az igazság kapuit (||110), bemegyek rajtuk, magasztalom Jáht. Ez a kapu (||Ez44) az Örökkévalóé, igazak mennek be rajta. Hadd magasztallak, mert meghallgattál s lettél nekem segítségül. A kő, melyet megvetettek az építők, saroknak fejévé lett. Az Örökkévalótól történt ez, csodálatos az szemeinkben. Ez az a nap, melyet szerzett az Örökkévaló, hadd vigadjunk és örüljünk rajta, Oh Örökkévaló, segíts csak, oh Örökkévaló, boldogíts csak! Áldva legyen, a ki jön az Örökkévaló nevében (||virágvas.), áldunk titeket az Örökkévaló házából. Isten az Örökkévaló és világosságot (én vagyok) adott nekünk, kössétek hozzá az ünnepi áldozatot (Jézus) kötelekkel az oltár szarvaihoz.”
Dán2:34: „Láttad vala, míg leszakadt egy kő, de nem kezek által, és a szobrot megütötte a vas és agyaglábain és összemorzsolta azokat.”
Zak3:9, 4:10, 2Krón16:9, Jel1:4, 3:1, 4:5, 5:6
4. A farizeusok megértették
• Az előző kérdésre (Milyen hatalommal cselekszed?) nem kaptak választ, mert nem válaszoltak,
• Jézus tőlük a néphez fordult,
• megértették, hogy róluk, az ő hozzáállásukról szól a példázat,
• és bár ki lett benne jelentve, hogy meg fogják ölni a Fiút,
• ezért el lesznek vetve a szőlő pedig másnak lesz adva,
• mégis végigvitték a Jézus elleni tervüket.
