Lukács 15:11-32

Lk15:11-32
Majd így szólt: »Volt egy embernek két fia. A fiatalabbik így szólt apjához: Atyám, add ki nekem a vagyonból rám eső részt. Az hát megosztotta köztük, ami a megélhetésre volt. Nem sok nap múltán a fiatalabbik fiú mindent összeszedett, és kivándorolt egy távoli vidékre. Ott kicsapongó életmóddal vagyonát eltékozolta. Miután mindenét elköltötte, nagy ínség támadt azon a vidéken, úgyhogy nélkülözni kezdett. Ekkor elutazott, és beállt a vidék egyik polgárához, ki a mezőkre küldötte ki disznókat legeltetni. A fiú kívánta, hogy hasát azokkal a hüvelyekkel tölthesse meg, amelyeket a disznók ettek, de senki sem adott neki. Ekkor magába szállt és így szólt: Apám hány béresének fölös mennyiségben van a kenyere, én meg elveszek itt az ínségben. Felkelek hát, elmegyek az apámhoz, és ezt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen, meg veled szemben. Többé nem vagyok arra méltó, hogy fiadnak hívjanak, tégy engem béreseid közül eggyé. Ezzel felkelt és elment atyjához. Még messze volt, amikor meglátta az apja és szánalomra gerjedt, majd hozzáfutott, nyakába borult és összecsókolgatta. A fiú így szólt hozzá: Atyám, vétkeztem az ég ellen és veled szemben. Többé nem vagyok arra méltó, hogy fiadnak nevezzenek. De az apa így szólt rabszolgáihoz: Siessetek, hozzátok elő a legjobb ruhát és adjátok rá, húzzatok gyűrűt a kezére és sarut a lábára. Azután hozzátok el azt a hizlalt tulkot, öljétek le és vigadjunk, lakomázzunk. Mert ez a fiú, az én fiam meghalt, de életre kelt, elveszett, de rátaláltunk. Azzal vigadni kezdtek. Az idősebbik fiú ezalatt kinn volt a mezőn. Amikor hazafelé jövet a közelbe ért, zeneszó és körtánc hangját hallotta. Magához szólított a legények közül egyet, és megtudakolta hogy mi az. Testvéred érkezett meg – mondotta az –, és apád leölette a hizlalt tulkot, mivelhogy egészségesen kapta őt vissza. Megharagudott ezért a fiú és nem akart bemenni, apja azonban kijött és kérlelte. De ő így felelt atyjának: Lásd, oly sok éve végzem neked a rabszolga munkáját, soha meg nem kerültem parancsodat, de énnékem még egy kis bakot sem adtál, hogy barátaimmal vigadjak egyet. Mikor azonban ez a fiad megjött, ki a megélhetésre szánt vagyonodat szajhákkal ette fel, te leöletted neki a hizlalt tulkot. Gyermek – szólt az apa –, te mindenkor velem voltál, minden, ami az enyém, tied is. Vigadnod és örülnöd kellene hát, hogy testvéred, aki halott volt, életre kelt, és azt, aki elveszett, megtaláltuk.«

„Ha izráeliták szentjánoskenyérre szorulnak, akkor megtérnek.”

1. Vámszedők, vétkezők ↔ farizeusok
• A nép és a pogányok nem ismerték az Írást, messze voltak Istentől
Mt23:13: „Jaj néktek, képmutató írástudók és farizeusok, hogy a mennyek királyságát elzárjátok az emberek elől. Magatok ugyanis nem mentek be, de a bemenni akarókat sem hagyjátok bemenni.”
• A farizeusok a háznál voltak, ismerték, mit kéne tenniük és nem örültek, amikor nem hozzájuk szólt már Isten.

2. Pogányok ↔ Izráel
• Ugyanonnan jönnek, de messzire kerültek Istentől.
• A zsidók így is állnak a pogányokhoz: „ez a fiad” és nem úgy, mint Isten: „testvéred”
Zsolt19:2: „Az egek elbeszélik Isten dicsőségét, s kezei művét hirdeti a boltozat.”
Róm2:14-15: „Mikor ugyanis azok a nemzetek, melyeknek nincs írott törvényük, természetszerűleg teszik a törvény dolgait, bár törvényük nincs, maguk képezik a törvényt maguknak. Ezek ugyanis kimutatják, hogy a törvény kívánta tett a szívükbe van írva, amennyiben lelkiismeretük velük együtt tanúskodik, sőt tanúskodnak szívük fontolgatásai is, melyek egymást hol vádolják, hol védelmezik.”
• Vidék polgára, disznók ↔ a mezőn volt, felügyelt: nem ugynaz a világban élni és oda kimenni dolgozni
• Levágatja a tulkot, zene, tánc; nem az övé, de élhet vele (kegyelem) ↔ „mindenem a tiéd”; de nem megy be, nem él vele
• A fiatalabb fiú még semmit sem szólt, de az apja szalad elé ↔ az idősebbhez kimegy az apja és kérleli
Ézs11:11: „És lesz ama napon, másodszor kinyújtja az Úr az ő kezét, hogy megszerezze népe maradékát, amely megmarad Assúrból és Egyiptomból, Patrószból, Kúsból, Élámból, Sineárból és Chamátból, meg a tenger szigeteiből.”
Róm11
• „vagyonát eltékozolta” ↔ „soha meg nem kerültem parancsodat” (?)

3. Isten nélküli élet
• Az emberek mindig keresték Istent.
1Móz4:26: „És Sétnek is született fia és elnevezte Enósnak; akkor kezdték el hívni az Örökkévaló nevét.”

• A fiatalabbik fiú végig „Apám”-nak hívja, a nagyobbik csak „ez a te fiad”-ban tud gondolkodni.
• Aki elhagyta Istent, de visszatalál, tud bízni az apai szeretetben, amit megismert, még ha nem is tartja magát méltónak rá.
• A tisztátalan állat moslékához sem volt joga, de a megfordulás által újra minden, ami az apjáé, az övé is lett.

• Nagyobb öröm van a Mennyben egy megtérő bűnösön, mint 99 igazon; a 99 pedig már nem csak a megmentésért hálás, hanem hogy Isten végig megtartja/megtartotta → a hála mindig növekszik.