Lukács 13: 10-17

Lk13:10-17
Az egyik zsinagógában szombatnapon tanított. Volt ott egy asszony, akin tizennyolc esztendő óta erőtlenség szelleme ült, össze volt görnyedve, egyáltalában nem tudott felegyenesedni. Mikor Jézus meglátta őt, magához szólította, s ezt mondta neki: »Asszony, szabad vagy erőtlenségedtől.« Ezzel rávetette kezét. Az azonnal felegyenesedett, és dicsőítette az Istent. Ekkor bosszankodván azon, hogy Jézus szombaton beteget gyógyított, megszólalt a zsinagógafő. »Hat nap van arra, hogy dolgozzatok – mondotta a tömegnek –, azokon jöjjetek orvoslásra és ne szombatnapon.« De megszólalt az Úr: »Képmutatók – mondotta nekik –, közületek bárki eloldja úgy-e ökrét vagy szamarát a jászoltól szombaton is, és elvezeti, hogy megitassa? Ábrahámnak ezt a leányát azonban, akit a sátán immár tizennyolc esztendő óta megkötözött, nem szabad szombatnapon feloldani bilincsétől?« Az, amit mondott, megszégyenítette mindazokat, akik vele szembeszegültek, az egész tömeg ellenben örvendett mindazoknak a dicsőséges tetteknek, melyeket ő véghezvitt.

1. Fontossági sorrend
• Jézust még engedték tanítani.
• Ő nem élt ezzel vissza (mondjuk, amíg hagyják; úgy mondjuk, ahogy szeretik).
• Előbbre tette a beteg asszony testi baját a gyülekezet intellektuális várakozásánál.
• Nem ért rá még egy fél órát, ha már 18 évet kibírt. Amint meglátta, cselekedett. Mindent abbahagyva.
Lk4:18: „...Ő küldött, hogy szabadítást hirdessek a fog¬lyoknak...” – „ez volt a programbeszéde”; betöltötte
• A rossz megszüntetése előbbre való a jó adásánál - de nem helyettesíthető vele.
• Inkább az áldás késsen, mint a szabadulás.

2. Cselekvési sorrend
• Előre hívta (nem titokban dolgozik az Isten)
• Elmondta az Isten szabadítását (Róm10:17: „A hit tehát az ige hallásából támad, a hallás pedig a Krisztus beszédén át.”),
• megvalósította az Isten szabadítását,
• az asszony dicsőítette Istent a szabadításért.
Lk5:20,24-25: „Mikor ő hitüket meglátta, így szólt: »Ember, vétkeidet megbocsátották.«” „Hogy azonban megtudjátok, hogy az ember Fiának felhatal¬mazása van arra, hogy a földön vétkeket megbocsásson, – így szólt a gutaütötthöz: Hozzád szólok, kelj fel, fogd fekhelyedet, és eredj haza!« Erre az azonnal a szemük láttára felkelt, felemelte, amin feküdt, és Istent dicsőítve házába ment.”
Lk7:13-16a: „Mikor az Úr meglátta az özvegyet, szánalomra gerjedt iránta, s megszólította: »Ne sírj!« Azután odament, megérin¬tette a koporsót, mire azok, akik azt vitték, megálltak. »Ifjú – mondta –, hozzád szólok: Támadj fel!« A halott felült és beszélni kezdett. Azután odaadta őt anyjának. Félelem fogott el mindenkit és dicsőítették az Istent”
Ézs61:1-3: „Az Úrnak, az Örökkévalónak szelleme (רוח אדני יהוה) rajtam van, mivelhogy fölkent engem az Örökkévaló, hogy hírt hozzak az alázatosaknak, küldött engem, hogy bekötözzem a megtört szívűeket, hogy hirdessek foglyoknak szabadságot és megbilincselteknek kiszabadulást; hogy hirdessem az Örökkévaló kegyének évét és az Istenünk bosszú napját, hogy megvigasztaljak minden gyászolót; hogy nyújtsak Czión gyászolóinak, hogy adjak nekik díszt hamu helyett, vígság olaját gyász helyett, dicsőség palástját elborult lélek helyett, és majd nevezik őket az igazság tölgyeinek, az Örökkévaló ültetvényének, hogy magát megdicsőítse.”

3. Kinek panaszkodunk?
• Jézusra haragudott meg a zsinagóga elöljárója,
• Mégis a közösségnek mondta, hogy ne gyógyíttassák magukat.
• Nem ez volt a helyzet! Nem az asszony kiáltott, mint a 10 leprás.
• Ha Jézust nem lehet leállítani, mert „úgy beszél, mint akinek hatalma van”, megpróbálja leállítani azokat, akik még hallgatnak rá.
• (A Talmudban egy egész traktátus – Érúvín – tárgyalja az előző traktátusban – Sabbát – kirészletezett szombati törvények kikerülését.)

4. Nyilvános megszégyenítés
• Jézus nem hagyja az Isten munkáját leállítani, az Isten cselekedetét kriminalizálni és a benne bízókat megszégyenülni.
Zsolt25:3: „Nem is szégyenülnek meg a téged remélők mind; megszégyenülnek a léhán hűtelenkedők.”