Bírák 8

Bírák 8

1. Félelem miatti közöny
• Zebach és Calmunná, midián királyai menekülnek.
• Szukkót, Penuél (=Peniél) izráeli; de félnek a midianitáktól  nem segítenek (||Méróz 5:23)

2. Az Örökkévaló Szelleme távozik
• Zebachot és Calmunnát legyőzi és elfogja (pedig még mindig 15 000-en vannak, 11%).
Zsolt83:10-13: „Tégy velük mint Midiánnal, mint Szíszerával, mint Jábínnal Kísón patakjánál! Megsemmisültek Endórban, trágyájává lettek a földnek. Tedd őket, nemeseiket, olyanokká mint Órébet és Zeébet, és mint Zebachot és Calmunnát mind a fejedelmeiket. Akik azt mondták: foglaljuk el magunknak Isten hajlékait!”
• Az Isten által kitűzött feladat („szabadítsd meg Izraélt Midián kezéből”) elvégezve.
• Bemerítő János a börtönben elbizonytalanodik, Gedeon elkegyetlenedik.

3. Megtorlás
• Gedeon egy áruló által megszerzi Szukkót és Penuél véneinek névsorát és beváltja fenyegetését, sőt még túl is tesz rajta.
• Gyilkosság.

• Zebach és Calmunná emberei a Tábór-hegyen izráelitákat öltek meg. Gedeon azonosul az áldozatokkal.
• „Testvéreim, anyám fiai ők” – valóban vagy jelképes? || Mt12:48-50
• HA nem öltétek volna meg. Nincs megbocsátás. Azzal akarja megszégyeníteni őket, hogy a fiával öletné meg őket.
• Dávid Joábról: „Cselekedjél tehát bölcsessége szerint és ne engedd leszállni ősz fejét békében a sírba.” (1Kir2:6)

4. Az Örökkévaló a király (?)
• „Megsegítettél”? Gedeon? Isten! (7:2b: „nehogy dicsekedjék ellenem Izráel, mondván: önkezem segített nekem.”)
• Gedeon válasza szép és jó, nem akar dinasztiát.
Mt15:8: „Ez a nép ajkával tisztel engem, de a szívük messze távol van tőlem.”
• Ágyasától született egy fiának a zAbimélek(=apám király) nevet adja.
• Ő majd később valóban királlyá teszi magát.

• Efódja a papnak van, gyolcsból. Gedeon csináltat az izmáelitáktól szerzett zsákmányból (király nem lesz, de a pénz kell neki, kb. 20-30 kg arany) egy funkcionálisan alkalmatlan efódot és felállítja Ofrában, ahol lakik.
• Izráel bálványa lesz (pedig még az érckígyó is megvan). Aranyborjú. Ön-emlékmű.
• Az efódot Isten rendelte el, de ha leválasztjuk a neki szánt funkcióról, bálvány lesz, külső formaság.

• Ez az utolsó, 40 éves békés időszak a bírák korában.
• Gedeon meghal és Izráel azonnal Baál-Beritet (a szövetség ura, =Él-Berit) választja (szentélye Sikemben, Bír9:4,46).
• Gedeon házáról sem emlékeznek meg. Istent nem félnek és embert nem becsülnek (||Lk18:2,4).
• Ez (és az ebben való kitartás) később átkot hoz rájuk (9:19-20), lásd Abimélek testvérgyilkossága.
• Gedeon megjelenik a Zsid11-ben!
1Sám12:10-11: „Ekkor kiáltottak az Örökkévalóhoz és mondták: Vétkeztünk, hogy elhagytuk az Örökkévalót és szolgáltuk a Báalokat és az Astóreteket; s most ments meg minket ellenségeink kezéből és majd szolgálunk téged. És küldte az Örökkévaló Jerubbáalt és Bedánt és Jiftáchot (Jeftét) és Sámuelt; megmentett titeket ellenségeitek kezéből köröskörül és laktatok biztonságban.”

Bírák 8

4És odaért Gedeon a Jordánhoz és átkelt ő meg a vele levő háromszáz ember, fáradtan és üldözés közben. 5S mondta Szukkót embereinek: Adjatok, kérlek, kenyércipókat a népnek, mely engem követ, mert fáradtak ők; én ugyanis üldözöm Zebachot és Calmunnát, Midián királyait. 6Mondták Szukkót nagyjai: Vajon Zebach és Calmunná tenyere máris kezedben van-e, hogy kenyeret adjunk seregednek? 7Erre mondta Gedeon: Azért, ha majd kezembe adja az Örökkévaló Zebachot és Calmunnát, megcsépelem húsotokat a pusztának töviseivel és a bogáncskórókkal. 8Fölment onnan Penuél felé és beszélt hozzájuk hasonlóképpen; és feleltek neki Penuél emberei, amint feleltek volt Szukkót emberei. 9És szólt Penuél embereihez is, mondván: Midőn visszatérek békében, ledöntöm ezt a tornyot.
10Zebach és Calmunná pedig Karkórban voltak és táboruk velük, mintegy tizenötezren, mind a megmaradottak a Kelet fiainak egész táborából; az elesettek pedig százhúszezren voltak, kardot rántók. 11És fölment Gedeon a Sátorlakók útján, keletre Nóbachtól és Jogbehától és megverte a tábort, a tábor pedig biztonságban volt. 12Megfutamodtak Zebach és Calmunná, ő meg űzőbe vette őket és elfogta Midián két királyát, Zebachot és Calmunnát, az egész tábort pedig szétriasztotta.

13Erre visszatért Gedeon, Joás fia a harcból Chéresz hágója felől. 14És elfogott egy fiút Szukkót emberei közül és kikérdezte; s fölírta számára Szukkót nagyjait és véneit: hetvenhét férfiút. 15Odament Szukkót embereihez és mondta: Íme Zebach és Calmunná, kik miatt gyaláztatok engem, mondván: vajon Zebach és Calmunná tenyere máris kezedben van-e, hogy kenyeret adjunk fáradt embereidnek. 16És vette a város véneit, meg a pusztának töviseit és a bogáncskórókat; s megfenyítette velük Szukkót embereit. 17Penuél tornyát pedig ledöntötte, és megölte a város embereit.
18És szólt Zebachhoz és Calmunnához: Milyenek voltak a férfiak, a kiket megöltetek a Tábóron? Mondták: Olyanok, mint te, egyaránt királyfiakhoz hasonlók. 19És mondta: Testvéreim, anyám fiai ők; él az Örökkévaló – ha életben hagytátok volna őket, nem ölnélek meg titeket. 20És mondta elsőszülöttjének, Jéternek: Kelj föl, öld meg őket! De az ifjú nem rántotta ki kardját, mert félt, mert még fiatal volt. 21Erre mondták Zebach és Calmunná: Kelj föl tenmagad és támadj reánk, mert a milyen a férfiú, olyan a vitézsége. Ekkor fölkelt Gedeon és megölte Zebachot és Calmunnát és elvette a tevéik nyakán levő holdacskákat.
22Szóltak Izráel emberei Gedeonhoz: Uralkodjál rajtunk, te is, fiad is, fiadnak a fia is, mert megsegítettél minket Midián kezéből. 23Szólt hozzájuk Gedeon: Nem fogok én uralkodni rajtatok s nem fog fiam uralkodni rajtatok; az Örökkévaló fog uralkodni rajtatok.
24Akkor szólt hozzájuk Gedeon: Hadd kérjek tőletek egy kérést, adjátok nekem ki-ki zsákmányolt gyűrűjét; mert arany gyűrűik voltak, mert izmáeliták voltak. 25Mondták: Igenis, adjuk! Ekkor kiterítették a ruhát és rája dobta kiki a zsákmányolt gyűrűjét. 26És volt az arany gyűrűk súlya, melyeket kért, ezerhétszáz arany, a holdacskákon, függőkön és bíbor ruhákon kívül, melyek Midián királyain voltak és a láncokon kívül, melyek tevéik nyakán voltak. 27És elkészítette azt Gedeon efóddá és fölállította városában, Ofrában, s ott paráználkodott utána egész Izráel; így lett Gedeonnak és házának tőrré.
28S megalázkodott Midián Izráel fiai előtt és többé nem emelték fel fejüket; és nyugta volt az országnak negyven évig Gedeon napjaiban. 29Elment Jerubbáal, Joás fia és lakott a házában.
30Gedeonnak pedig volt hetven fia, kik ágyékából származtak, mert sok felesége volt neki. 31Ágyasa pedig, ki Sekhemben volt, szintén szült neki fiat és nevezte őt Abíméleknek. 32És meghalt Gedeon, Joás fia, jó vénségben, és eltemették atyjának, Joásnak sírjában, az abiézeri Ofrában. 33És volt, midőn meghalt Gedeon, újra paráználkodtak Izráel fiai a Báalok után és tették maguknak Báal-Berítet istenné. 34És nem emlékeztek meg Izráel fiai az Örökkévalóról, Istenükről, a ki őket megmentette mind az ellenségeik kezéből köröskörül. 35S nem cselekedtek szeretetet Jerubbáal-Gedeon házával mindama jóhoz képest, melyet cselekedett Izráellel.

Kategóriák: 
Csatolt fájl: