Bírák 5

Bírák 5

• Ez egy zsoltár, egy prófétai dal
• Debóra „írta”, Bárákkal énekelte duettben

1. A kiválasztottak bizalma
• 8.v.: „új isteneket választottak” (X)
Jn15:16: „Nem ti választottatok ki engem, hanem én válogattalak ki titeket”
• Naftali és Zebulon 10 000 embere sem volt elég Báráknak, vitte Efraimot, Benjámint, Mákhirt (azaz Manassét) és Izsakhárt is, összesen 40 000 embert (8.v.), pedig ígérete volt Istentől, hogy vele lesz (többen vannak velünk, mint ellenünk).

2. Áldás és átok
• A győzelem Istené ↔ ébredj Debóra
• 6.v.: nem az országutakon jártak, hogy elkerüljék a rablóbandákat; a kánaániak uralma a városkapukig terjedt; mindenki a maga gondolatai szerint járt.
• Méróz (jelentése: visszavonuló): bár közel voltak, nem segítettek testvéreiknek =
= nem segítettek Istennek
Mt25:45b: „Amit e legkisebbek közül eggyel nem tettetek, azt velem nem tettétek.”
• Mérózt, mert közel volt és nem segített, megátkozza; a távol maradókat (Rúben, Dán, Áser, Gileád = Manassé másik fele + Gád), csak megszidja; de Jáélt, az idegent, segítségéért megáldja.

3. Az elnyomás mértéke
• Az országutak elnéptelenedtek, hogy elkerüljék a rablóbandákat, a kánaániak uralma a városkapukig terjedt. Az emberek kanyargós ösvényeken jártak – ki-ki a maga gondolatai szerint.
• A kánaánita királyok koalícióban támadtak; Izráel törzsi vezetői és a nép önként.
5Móz20:8: „Ki az a férfiú, aki fél és lágy/félénk szívű? Menjen és térjen vissza házába, hogy el ne lágyuljon testvéreinek szíve, mint az ő szíve.”

4. Az Örökkévaló angyala ≠ Isten angyala (malach = angyal)
• מלאך־יהוה (malach-JHVH) = Jézus (1Móz16:7-11, 1Móz22:11,15, 2Móz3:2, 4Móz22:22-35, Bír2:1,4, Bír5:23, Bír6:11-22, Bír13:3-21, 1Kir19:7, 2Kir1:3,15, 2Kir19:35,2Krón32:21,Ézs37:36, 1Krón21:16,30, Zsolt34:8, Agg1:13, Zak1:11-12, Zak3:1,6, Mal2:7)
• מלאך־אלהים (malach-elohím, Isten angyala) = egy küldött, szellemi (vagy akár földi) teremtmény
• 20.v. csillagok = angyalok (2Kir6:16-17)
• Mint Józsué csatája Gibeonban az emoriak ellen (Józs10:14): az Örökkévaló harcol Izráelért.

5. A 68. zsoltár
Bír4:6,10,14 || Zsolt68:18: „Isten szekere sok tízezernyi, ismételten ezernyi; az Úr van rajtuk - Sínai a szentélyben!”
Zsolt68:19: „Fölszálltál a magasba, ejtettél foglyot, vettél ajándékokat az emberek közül; pártütők is lakni fognak Jáhnál, Istennél.” || Ef4:8

Bírák 5:1-31a

1És énekelt Debóra meg Bárák, Abínoám fia, ama napon, mondván:
2Midőn vezéreltek (szó szerint: hosszú hajat növesztettek) vezérek Izráelben, midőn magát fölajánlotta a nép – áldjátok az Örökkévalót! 3Halljátok királyok, figyeljetek fejedelmek; én az Örökkévalónak hadd énekelek én, dalolok az Örökkévalónak, Izráel Istenének.
4Örökkévaló, mikor elindultál Széirből, mikor lépdeltél Edom mezeje felől, a föld megrendült, az egek is csepegtek, felhők is csepegtettek vizet; 5hegyek szétfolytak az Örökkévaló előtt, ez a Sínai, az Örökkévaló, Izráel Istene előtt.
6Samgár, Anát fia napjaiban, Jáél napjaiban, szüneteltek az utak; s az ösvényeken járók görbe utakon járnak. 7Szüneteltek a nyílt helyek Izráelben, szüneteltek, míg föl nem keltem én Debóra, föl nem keltem, anya Izráelben. 8Választ új isteneket, akkor harc a kapuknál, pajzs nem látható, sem kopja negyvenezer közt Izráelben. 9Szívem Izráel törvénytevőié, kik fölajánlották magukat a nép között: áldjátok az Örökkévalót.
10Fehérlő szamarakon nyargalók, ti, kik terítőkön ültök, és ti, kik jártok az úton, szólaljatok meg! 11A zsákmányosztók hangjánál, a merítő vályúk közt – ott beszéljék el az Örökkévaló igaz tetteit; igaz tetteit a nyílt helyekkel Izráelben; akkor leszállt a kapukhoz az Örökkévaló népe.
12Ébredj, ébredj, Debóra; ébredj, ébredj, mondj éneket! Kelj föl, Bárák, vidd el foglyaidat, Abínóam fia. 13Akkor maradék győzött népnek hatalmasain, az Örökkévaló győzött érettem a hősökön. 13Akkor maroknyi nép jött önként és legyőzte a hatalmasokat, jött az Örökkévaló hős népe hozzám. 14Efraim közül – gyökerük Amálekben – utánad, Benjámin, csapatiddal; Mákhir közül leszálltak törvénytevők és Zebulon közül a törvényíró vesszejével vonulók. 15Izsakhárnak nagyjai Debórával, s amint Izsakhár, úgy Bárák, völgybe rohant nyomaiban. Rúben vízerei mentén nagyok a szív fontolgatásai. 16Mért maradtál az aklok között, hallgatni a nyájak sípolását? Rúben vízerei mentén nagyok a szív megfontolásai. 17Gileád túl a Jordánon vesztegel, Dán pedig – miért lakik hajókon? Áser maradt tengerek révén és öblei mellett vesztegel! 18Zebulon nép, mely halálnak vetette oda életét, Naftali is a mezőség magaslatain.
19Jöttek királyok, harcoltak, akkor harcoltak Kánaán királyai, Táanákhban, Megiddó vizeinél, prédát ezüstben nem nyertek. 20Egekből harcoltak, a csillagok pályáikból harcoltak Szíszera ellen. 21Kísón patakja elsodorta őket, őskor patakja Kísón patakja. Lépj föl, lelkem, hatalommal! 22Akkor dobogtak a ló patái ügetéstől, ügetésétől méneinek.
23Átkozzátok Mérózt – szól az Örökkévaló angyala – átkozzátok átkozva lakóit, hogy nem jöttek az Örökkévaló segítségére, az Örökkévaló segítségére a hősök közt. 24Áldassék az asszonyok fölött Jáél, a kénita CHéber neje; a sátorülő asszonyok fölött áldassék! 25Vizet kért, tejet adott, urak csészéjében nyújtotta a tejfölt. 26Kezét kinyújtja a szög után, jobbját a munkások pörölye után, rácsap Szíszerára, beveri fejét, összezúzza, átfúrja halántékát. 27Lábai között alágörnyedt, lehanyatlott, ott feküdt; lábai között alágörnyedt, lehanyatlott; a hol alágörnyedt, ott lehanyatlott legyőzötten. 28Az ablakon kitekintett és jajgatott, Szíszera anyja a rácsozaton át: Miért késik jönni szekérhada, miért késnek fogatainak léptei? 29A legbölcsebbik a hölgyei között felel neki, ő is válaszol a szavaira: 30hisz csak lelnek, osztanak zsákmányt, egy leányzót, két leányzót minden férfinak, tarka ruhák zsákmányát Szíszerának, tarka ruhák zsákmányát, varrottast, tarka ruhát, két varrottast a rabnő nyakára.
31Így vesszenek el ellenségeid mind, oh Örökkévaló; de a kik szeretik őt – mint mikor fölkel a nap az ő hatalmában!

Kategóriák: 
Csatolt fájl: