Bírák 4

Bírák 4
• Debóra (jelentése: méh/darázs)
Hulda: menyét/vakond
• A másik Debóra, Izsákné Rebeka dajkája Bétel mellett halt meg és a „sírás tölgye” alá temették.
• Bárák ben-Abínoam (naftalibeli?)
• CHéber és Jáél a midiánita származású kéniták közül valók.
• CHóbáb Mózes sógora (4Móz10:29)

1. A legyőzött ellenség visszatér
• Korábbi elnyomók idegenek, most kánaániak ugyanarról a földről.
• ≈130 éve Józsué legyőzte CHácór szellemi elődjét (Józs11:10)
• Újra felépült, a régi bűn visszatért (Mt12:45) – mert azt tették, ami rossz az Örökkévaló szemeiben.

2. Két erős nő, két gyönge férfi
• Debóra feleség, anya, ez mégsem akadály, hogy bíra legyen. Gal3:28
• CHéber elszakad hadba menő törzsétől, mert békét akar. Mégis felesége, Jáél lesz a csata hőse. Miért?
• Bárák, a férfi nem mer egyedül hadvezér lenni, pedig 10 000 embert vihetne magával Naftaliból és Zebulonból és Isten győzelmet ígér.
2Kir6:16-17: „Ne félj, mert többen vannak, akik velünk, mint akik ő velük vannak. És imádkozott Elizeus és mondta: Örökkévaló, nyisd meg a szemeit, hogy lásson! S megnyitotta az Örökkévaló az ifjúnak szemeit és látott, s íme a hegy tele volt lovakkal és tüzes szekerekkel Elizeus körül.”
• Feltételeket szab: HA velem jössz. Hívja a prófétanőt, aki által Isten szava volt.
• Ha Debóra nem ment volna, Isten sem ment volna? Látható, kézzelfogható istenjelenlét kell?
• Ezért nem „kezedbe”, Bárák kezébe, hanem „asszony kezébe”, Jáél kezébe adja Isten Szíszerát.
• A Tóra szerint a férfiak és a nők egyenlők. Ekkor Jáél volt Izráel seregének igazi vezére, ő győzte le Szíszerát.
• terebintus: Pistacia terebinthus (terpentin pisztácia) VAGY Pistacia palaestina (palesztinai pisztácia): egy különösen Izráelben és Szíriában gyakori, a pisztáciák nemzetségéhez tartozó bokor vagy fa.

3. Isten előkészíti...
• 13.v.: Szíszera összehívja a seregét a Kísón patakjához, ahogy Isten megígérte (7.v.).
• Ha bizonytalankodunk is, Isten maga részét megteszi („az Örökkévaló vonult ki előtted”, 14.v.), hiszen
4Móz23:19, 1Sám15:29b: „Nem ember az Isten, hogy hazudjék, sem emberfia, hogy meggondolja magát; mond-e Ő valamit és nem teszi meg, szólt-e és nem teljesíti?” „...mert nem ember ő, hogy megbánná.”
• Jezréel síkságán szemtől szemben; nem gerillaharc.

4. ...és véghez is viszi
• Isten megfélemlítette Szíszera seregét, mint majd Szíria táborát Elizeus idejében (2Kir7:6-7)
• 23-24.v.: bár ez csak az első, de a döntő csata volt, mert a kánaániak hadereje többé nem fenyegette Izráelt.
Zsolt83:10-11: „Tégy velük mint Midjánnal, mint Szíszerával, mint Jábinnal Kisón patakjánál! Megsemmisültek Én-Dórban, trágyájává lettek a földnek.”

Bírák 4, 5:31b

1Továbbra is tették Izráel fiai azt, ami rossz az Örökkévaló szemeiben; Ehud pedig meghalt. 2És eladta őket az Örökkévaló Jábínnak, Kánaán királyának kezébe, a ki CHácórban uralkodott; hadvezére pedig Szíszera volt, s ez lakott CHaróset ha Gójimban. 3Ekkor kiáltottak Izráel fiai az Örökkévalóhoz, mert kilencszáz vasszekere volt neki, s ő elnyomta Izráelt fiait erővel húsz esztendőn át.
4Debóra prófétaasszony pedig, Lappídót felesége bírája volt Izráelnek azon időben; 5ő ugyanis ült a Debóra-pálma alatt, Ráma és Bét-Él között, Efraim hegységében; és fölmentek hozzá Izráel fiai törvényre. 6Küldött és hívatta Bárákot, Abínóam fiát a Naftalibeli Kedesből; és szólt hozzá: Nemde ezt parancsolta az Örökkévaló, Izráel Istene: menj, húzódjál a Tábor hegyére és végy magaddal tízezer embert Naftali fiaiból és Zebulon fiaiból; 7én meg feléd húzom a Kisón patakjához Szíszerát, Jábín hadvezérét, szekérhadát és népsokaságát s majd kezedbe adom őt. 8Szólt hozzá Bárák: Ha velem jössz, megyek; de ha nem jössz velem, nem megyek, mivel nem tudom, melyik az a nap, amelyen az Örökkévaló angyala sikerre vezeti tevékenységemet (LXX). 9És mondta: Menni fogok veled, csakhogy nem lesz dicsőséged az úton, a melyre menni készülsz, mert asszony kezébe adja majd az Örökkévaló Szíszerát. Erre fölkelt Debóra és elment Bárákkal Kedesbe.
10S összehívta Bárák Zebulont és Naftalit Kedesbe, és fölment nyomában tízezer ember; és fölment vele Debóra. 11A kénita CHéber pedig elvált volt Kájintól, CHóbáb, Mózes sógorának fiaitól: és felütötte sátorát a Cáanannímbeli terebintusnál, mely Kedes mellett van. 12Midőn jelentették Szíszerának, hogy fölment Bárák, Abínóam fia, a Tábór hegyére, 13akkor összehívta Szíszera az egész szekérhadát, kilencszáz vasszekeret, meg mind a népet, mely vele volt, CHaróset ha Gójimból a Kísón patakjához. 14És szólt Debóra Bárákhoz: Kelj föl, mert ez az a nap (↑LXX), melyen kezedbe adta az Örökkévaló Szíszerát, nemde az Örökkévaló vonult ki előtted! És leszállt Bárák a Tábór hegyéről, és tízezer ember utána. 15És megzavarta/megfélemlítette az Örökkévaló Szíszerát és az egész szekérhadat meg az egész tábort a kard élével Bárák előtt; s leszállt Szíszera a szekérről és megfutamodott gyalogosan. 16Bárák pedig üldözte a szekérhadat és a tábort CHaróset ha Gójimig; és elesett Szíszera egész tábora a kard éle által, nem maradt meg egy sem.
17Szíszera pedig megfutamodott gyalogosan Jáél, a kénita CHéber feleségének sátorába – mert béke volt Jábín, Hácór királya és a kénita CHéber háza között – 18és kiment Jáél Szíszera elébe és szólt hozzá: Térj be uram, térj be hozzám, ne félj. Betért hozzá a sátorba, és befödte őt a takaróval. 19És szólt hozzá: Adj, kérlek, innom egy kis vizet, mert megszomjúhoztam; ekkor kinyitotta a tejes tömlőt, inni adott neki és befödte. 20És szólt hozzá: Állj a sátor bejáratához, és ha valaki jön s kérdezi tőled és mondja: van-e itt valaki, akkor mondjad: nincsen. 21Erre vette Jáél, CHéber felesége, a sátor szögét, kezébe fogta a kalapácsot, bement hozzá csendben és beverte a szöget halántékába, úgy hogy befúródott a földbe – amaz pedig mélyen aludt, mert fáradt volt – és meghalt. 22S íme Bárák jön, üldözve Szíszerát, és kiment elébe Jáél és mondta neki: Gyere, megmutatom neked azon férfiút, a kit keresel. Bement hozzá, s íme Szíszera holtan fekszik, szöggel halántékában. 23Így alázta meg Isten ama napon Jábínt, Kánaán királyát, Izráel fiai előtt. 24És egyre nehezebbé lett Izráel fiainak keze Jábínon, Kánaán királyán, míg ki nem irtották Jábínt, Kánaán királyát.
5:31...És nyugta volt az országnak negyven évig.

Kategóriák: 
Csatolt fájl: