Bírák 3

Bírák 3

• A jehúdabeli Otniél ben-Kénáz (lásd még Bír1)
Isten Szelleme rászállt, de nem nyugodott meg rajta.
• A benjáminita Ehud ben-Géra. Balkezes.
Ben-jámin = jobbom fia (jobb kezem fia)
• Samgár ben-Anát (lásd még Bír5:6! fontos)
Anát: kánaáni bálvány. Hettita? Vagy csak idegen nevű. Ő segítette meg Izráelt, nem Isten, általa. Bíráskodása első évében meghalhatott.

1. Isten kísért?
• Filiszteusok, kánaániak, szidóniak, hettiták, hivveusok, emóreusok, perizeusok, jebuzeusok. (1Móz10:15-19, 1Krón1:13-16 +girgazeusok, harkeusok, szineusok, arvadeusok, cemareusok, hamateusok)
• A Dinát megerőszakoló Sekem ben-Hámor hivveus. Ézsau egyik felesége hettita volt, a másik hivveus.
• Isten erősítette meg Eglont. Ugyanúgy, ahogy Asszíriát is meg fogja (de csak addig és amennyire Ő akarja Ézs10:12-16).
Jak1:13-15: „Senki, ha kísértetik, ne mondja: Isten kísért engem. Mert Istenig nem hat el a gonoszok kísértése. Ő maga pedig senkit sem kísért. Ellenkezőleg, mindenkit saját vágya kísért, mely őt húzza, csalogatja. Az ébredő vágy aztán fogan, s azután vétket szül, a vétek pedig, ha teljesen kifejlődik, halált vetél.”
1Kor10:13b: „hű az Isten, aki nem engedi, hogy azon felül érjen titeket kísértés, amit elviselhettek, sőt a kísértéssel együtt a kijutást (kimenekedést) is megadja, úgyhogy a kísértést elviselhetitek.”

2. Megfeledkeztek az Örökkévalóról
• Megfeledkeztek? (||2:11-13) Voltak olyanok, akik nem tudták, hogy létezik?
• Nem. Amikor baj volt, tudták, kihez kell kiáltani. Nem vették komolyan.
Zsid11:6: „Hit nélkül azonban lehetetlen Istennek tetszeni, annak, aki Istenhez közeledik, hinnie kell, hogy ő van, s erre ő megadja bérüket azoknak, akik őt a láthatatlanból előkutatják.”
Jak2:19: „Te hiszed, hogy egy az Isten. Nemesen teszed. Az ördögi szellemek is hisznek ennyit, és borzadályban élnek.” (Adonáj echád, lásd Smá: 5Móz6:4-9)
• Isten segítsége nem automatikus. Aki vele jár, azt segíti meg (és persze nem 8 vagy 18 év után; lásd Jak4:7).

3. Isten válaszol
• Kiáltottak - megsegítette őket. Feltétel: engedelmeskedni kellett a bírának.
• Tudta Isten, hogy (a következő generáció) el fog térni megint tőle? (Jn6:37b)
• Minden nemzedéknek magának kell hitre jutnia.
• Isten nagyságos dolgait elmondani minden generációnak feladata, de Vele közösségben élni személyes felelősség.

Bírák 3

1S ezek a népek, melyeket meghagyott az Örökkévaló, hogy megkísértse velük Izráelt, mindazokat, kik nem ismerték mind a Kánaánbeli háborúkat – 2csak azért, hogy megismerjék Izráel fiainak nemzedékei – hogy tanítsák őket háborúra, csak azokat, kik azelőtt nem ismerték: 3a filiszteusok öt fejedelme, az egész kánaáni, a Szídónbeli és a hivvi, a Libánon hegységének lakója, Baál-Hermón hegyétől egészen Hamát felé. 4Arra szolgáltak, hogy megkísértse velük Izráelt, hogy megtudja, vajon hallgatják-e az Örökkévaló parancsolatait, melyeket őseiknek parancsolt Mózes által. 5Izraél fiai pedig laktak a kánaáni, a hitti (hettiták?), az emóri, a perizzi, a chivvi és a jebúszi közepette; 6elvették leányaikat maguknak feleségekül és a maguk leányait adták az ő fiaiknak, és szolgálták isteneiket. 7És tették Izraél fiai azt, a mi rossz az Örökkévaló szemeiben, megfeledkeztek az Örökkévalóról, Istenükről és szolgálták a Báalokat és az Asérákat.
8Ekkor föllobbant az Örökkévaló haragja Izráel ellen és eladta őket Kúsán-Riseatájimnak, Arám-Naharájim (=„a két folyó Arámja” ≈ Mezopotámia ≈ Irak) királyának kezébe; és szolgáltak Izráel fiai Kúsán-Riseatájimnak (=„Kúsán, a két-gonoszságos”) nyolc évig. 9De kiáltottak Izráel fiai az Örökkévalóhoz, és támasztott az Örökkévaló segítőt Izráel fiainak, s megsegítette őket: Otniélt, Kenáz fiát, Káleb fiatalabb testvérét. 10Reája szállt az Örökkévaló szelleme, bírája lett Izráelnek és kivonult a harcra. És kezébe adta az Örökkévaló Kúsán-Riseatájimot, Arám királyát, és hatalmas lett a keze Kúsán-Riseatájimon. 11Nyugta volt az országnak negyven évig; s meghalt Otniél, Kénáz fia.
12Továbbá is tették Izráel fiai azt, a mi rossz az Örökkévaló szemeiben; akkor erőssé tette az Örökkévaló Eglónt, Moáb királyát, Izráel fölött, mivelhogy tették azt, a mi rossz az Örökkévaló szemeiben. 13Egybegyűjtötte magához Ammón fiait és Amáléket; ment és megverte Izráelt, és elfoglalták a Pálmák Városát (Jerikó). 14És szolgáltak Izráel fiai Eglónnak, Moáb királyának, tizennyolc évig. 15S kiáltottak Izráel fiai az Örökkévalóhoz, és támasztott nekik az Örökkévaló segítőt, Éhúdot, Géra fiát, a Benjáminbelit, egy balkezes embert. Küldtek ugyanis Izraél fiai őáltala ajándékot (adót) Eglónnak, Moáb királyának. 16Készített magának Éhúd kardot, melynek két éle volt, egy singnyi a hossza (≈fél méter); és felkötötte azt ruházatán alul a jobb csípőjére. 17És bemutatta az ajándékot Eglónnak, Moáb királyának; Eglón pedig igen kövér ember volt. 18És volt, midőn végzett azzal, hogy bemutatta az ajándékot (adót), elbocsátotta a népet, az ajándék vivőit. 19Maga pedig visszafordult a Gilgál melletti kőbányáknál és mondta: Titkos szavam van hozzád, oh király. Mondta: Csitt! Erre kimentek tőle mind a mellette állók. - 20Éhúd pedig bement hozzá, s ő éppen ült a hűsölő felső teremben, mely csak az ő számára volt. – És mondta Éhúd: Istentől való szavam van hozzád; erre fölkelt a trónról. 21Ekkor kinyújtotta Éhúd balkezét, levette a kardot jobb csípőjéről és beledöfte a hasába; 22s behatolt a markolat is a penge után és körülzárta a zsír a pengét, mert nem húzta ki a kardot a hasából, és kiment a ganéja. 23És kiment Éhúd a csarnokba, bezárta a felső terem ajtóit maga után és elreteszelte. 24Alighogy kiment, jöttek a szolgák és látták, íme a felső terem ajtói elreteszelve; s mondták: Bizonyára lábait takarja a hűsölő kamarában. 25És várakoztak míg szégyellették, s íme, nem nyitja ki a felső terem ajtóit; erre vették a kulcsot és kinyitották, s íme, uruk a földön fekszik holtan. 26Éhúd pedig elmenekült, mialatt késedelmeztek; ő ugyanis túl volt a kőbányákon és elmenekült Szeírába. 27És volt, midőn odaérkezett, megfútta a harsonát Efraim hegységében; és lementek vele Izráel fiai a hegyről, ő meg élükön. 28És szólt hozzájuk: Siessetek utánam, mert kezetekbe adta az Örökkévaló ellenségeiteket, Moábot. És lementek utána, elfoglalták a Jordánnak Moáb felé való átkelőit, és nem engedtek senkit sem átkelni. 29Megverték Moábot abban az időben, mintegy tízezer embert, csupa erős és csupa vitéz férfiút, és nem menekült meg senki. 30S megalázkodott Moáb ama napon Izráel keze alatt; és nyugta volt az országnak nyolcvan évig.
31Utána volt Samgár, Anát fia, s megverte a filiszteusokat, hatszáz embert egy ökörösztökével; s megsegítette ő is Izráelt.

Kategóriák: 
Csatolt fájl: