Pünkösd: erő, tűz, megújulás

Közeledik pünkösd ünnepe. Újra felidézhetjük az Apostolok cselekedeteiről írott könyv 2. részében olvasható történetet: Jézus tanítványai együtt voltak, amikor „nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése támadt, és eltöltötte az egész házat, ahol ültek. Kettős tüzes nyelvek jelentek meg előttük, melyek lángokra oszoltak, s mindegyikre rászállott egy. Ekkor megteltek mindnyájan Szentlélekkel és különféle nyelveken kezdtek szólani, amint a Lélek adta nekik.”

Felidézhetjük az előttünk járó atyafiak történetét, akik, mint pünkösdi hívők, hasonló élményekben, áldásokban részesültek, az Úr nemzedékről - nemzedékre kiárasztotta rájuk pünkösd tüzét.

Hálát adhatunk imáikért, melyek a következő nemzedékekért hangzottak el, akikre kérték a Szentlélek megtartó, vigasztaló, megújító erejét, melyre oly nagy szüksége van ma is az egész keresztény világnak.

Maga a bibliai jelenet lenyűgöző: hatalmas tablót láthatunk magunk előtt: zúgó széllel érkező tüzes nyelveket, imádkozó, ragyogó arcú tanítványokat, lángnyelvekkel a fejük fölött, megdöbbent tömeget, amint csodálkozva nézi őket, nem tudva, hogy miféle dolog ez. Ezt a csodálkozást és értetlenséget az elmúlt száz év alatt többször érzékelték eleink, akiknek a tiltást, a börtönt is el kellett szenvedniük hitükért.

A pünkösdi esemény azért is lélekemelő, mert ezzel mintegy egésszé lett Jézus megváltói műve, küldetését teljesítette, az Atyához ment, de nem hagyta árván tanítványait, elküldte a Szentlelket számukra. A Lélek adott nekik erőt, hogy erővel és hatalommal szólják Isten Igéjét, hirdessék az evangéliumot. Pünkösd óta Krisztus követői birtokolhatják ezt a csodálatos ajándékot.

A Szentlélek kitöltése után minden megváltozott: létrejött Krisztus egyháza, kialakult a kereszténység, mely megállt az emberi történet viharaiban, elterjedt az egész földgolyón, sok-sok embernek mutatta meg az Istenhez vezető utat, a megtérés, az üdvösség, a békesség és a szeretet útját.

Pünkösd tüzére, a Szentlélek erejére szüksége volt és lesz minden korban a kereszténységnek. E harmadik isteni személy mégis többször háttérbe szorult a századok folyamán, de Istennek gondja volt rá, hogy felrázza, helyreigazítsa a hívőket, ezért hívták fel újra és újra a figyelmet a Szentlélekre a különböző szentségi mozgalmak.

Korunk az új pünkösd időszaka. Száz évvel ezelőtt Amerikából indult el a pünkösdi mozgalom, kezdtek a hívők ismét nyelveken szólni, dicsérni, imádni az Istent.
Pünkösd tüze azóta nagy erővel terjed az egész világon, napjainkban Afrikában van jelentős ébredés. Magyarországon az 1920-as, 30-as években alakultak az első pünkösdi gyülekezetek.
De pünkösd ajándéka nemcsak a pünkösdről elnevezett hívőknek szól, hanem minden élő keresztény közösségnek. Ezt látták be és gyakorolják hazánkban a többi keresztény egyházak karizmatikus közösségei, az egyházak vezetői is. A nyelveken szólás, a Szentlélek kiáradása elfogadottá, kívánatossá vált, a nagy egyházak közösségeinek jelentős részében, s mi pünkösdi hívők hálát adunk az Úrnak ezért.

Pünkösd ajándéka, a Szentlélek áldása élő ígéret minden mai keresztény számára is.
Ez a Lélek munkálkodik, erőt ad, vigasztal, az igazságra, az üdvösségre vezet. Segíti a hívőket, hogy megteremjék a Lélek gyümölcseit, melyek: szeretet, öröm, békesség, nagylelkűség, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség/Gal.5.22-23/.

Ki ne vágyna új tűzre, erőre, örömre, megújulásra? Lehetőségünk van az Urat keresni, Lelkét kérni ismét, új pünkösd közeledik!