Nem csak kenyérrel - Huvé Enikő 2017.04.30.

Húvé Enikő vagyok. Bizonyságom alapja a 23. zsoltár 6. verse: „Bizony jóságod és szereteted kísér életem minden napján.”
Sok bizonyságom közül most néhányat említek meg, amelyekkel szeretném érzékeltetni, hogy gyermekkorom óta miként tapasztalom az Úr védő karját életem felett.
Erdélyben éltem 18 éves koromig, ahol többször szóvá tették, hogy mit keresek ott magyar létemre. Ezt még elviseltem, mert tudtam, hogy magyar vagyok, és reméltem, hogy egyszer majd Magyarországon élhetek. Sokszor sírva imádkoztam, de az Úr meghallgatott és 1992- óta Budapesten élek.
Itt viszont furcsa dolgokat tapasztaltam, rá kellett döbbennem, hogy talán itt sem vagyok egészen itthon. Bár tudom, hogy a menny az igazi hazám, de mégis felkavart, ha egy új munkahelyen vagy a szomszédban így mutattak be: „ a román kislány.”
Erdélyben sokat nélkülöztünk, de soha nem éheztünk és panaszkodtunk. Nyolc-tízéves korunkban már sorban álltunk élelmiszerért az öcsémmel éjszaka, sokszor hajnali kettőkor vagy négykor, ha a szüleink nem tudtak menni. Örültünk, mert Isten már akkor is gondoskodott rólunk.  ''Annyira szerettem a fekete kenyeret”!
Ezek az élmények, tapasztalatok megtanítottak engem a javak megbecsülésére, a megelégedésre. Isten iránti hálára késztettek és késztetnek mind a mai napig.
Az Úr azt is belém oltotta, hogy szeressem a családomat, tiszteljem a szüleimet. Megadta nekem, hogy saját családom, jó férjem legyen, ami korábban szívem vágya, és kérése volt. Férjemmel, Attilával együtt „az Úr házában lakozunk”, örömeinkben és nehézségeinkben egyaránt az Ő közelségét keressük, Ő a mi Pásztorunk.
Többször voltam beteg, nehéz helyzeteket is átéltem, Isten minden bajomból kimentett, megerősített. Ezért mondhatom a 28. zsoltár szavaival:
„Erőm és pajzsom az Úr, benne bízik szívem. Ő megsegített, ezért vidám a szívem, és énekelve adok neki hálát.”

(Elhangzott az Agapé Pünkösdi Gyülekezetben 2017. április 30-án. Szerkesztett változat.)

Huvé Enikő