Nem csak kenyérrel - Fábiánné Oszkó Hajni 2017.02.05.

„Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből.” (Mt 22:37)

Akik ismernek engem, azok tudják, hogy ha valamit csinálok, azt vagy teljes odaadással teszem, vagy sehogy. Számomra köztes út nem igazán létezik. Legyen szó munkáról, sportról, szolgálatról, főzésről, tanulásról, kapcsolatokról, igyekszem a maximumot nyújtani. Mit is jelentett megtérésem után számomra az, hogy Istent teljes szívből szeretem, szolgálom? Osztályelső voltam, mégis úgy döntöttem, hogy Angliába megyek Bibliaiskolába, ahol felkészülök arra, hogy Istent teljes időben szolgálhassam. Hazatérésem előtt pár hónappal alakult meg a Pünkösdi Teológiai Főiskola, ahol azonnal tárt karokkal vártak, mert az első tankönyveket angolról fordítottuk magyarra, valamint sok amerikai vendégtanár jött oktatni, akiknek a tolmácsolást biztosítottam. Ezt követően a férjem az országos Sátormisszió műszaki vezetője volt és évekig Magyarország sok-sok városába utazva vettünk részt evangélizációs szolgálatban.
Ez az időszak körülbelül 6 év volt összesen, amikor időnket, energiánkat, tehetségünket és tudásunkat teljesen Isten munkájára, szolgálatára fordítottuk.Ez nagy ajándék és lehetőség volt, amire akkor is és most is így tekintünk és hálásak vagyunk érte. Mit is tanultunk meg ebben az időszakban a családommal? Istennel egy olyan függőségi, bizalmi kapcsolatot alakítottunk ki, amely megtanított minket arra, hogy a bizonytalanságban is biztosan tudjunk állni. Ez ma is meghatározza az életünket, döntéseinket, szemléletünket. Ezekben az években anyagilag is azt tapasztaltuk, hogy Isten a gondviselő, mert alacsony jövedelmünk ellenére sem szűkölködtünk.
Ma, amikor civil munkám van, hogyan tudom ezt az Isten iránti teljes odaadást megélni?
Amikor szolgálok, szervezek valamit a gyülekezetben, amikor testvérekről, családról vagy szükségben levőkről van szó, akkor törekszem arra, hogy a lehető legjobbat tudjam adni. Isten iránti szeretetem ilyen értelemben nem érzelem, hanem hozzáállás, amely arra kötelez, arra indít, hogy alkalmas és alkalmatlan időben egyaránt a maximumot adjam, bármit is teszek érte, vagy az Ő nevében. Ez a döntés persze folyton próbára van téve, mert biztosan akkor kérnek tőlem szívességet, akkor van krízis, akkor van kérés, akkor van egy időt és sok energiát igénylő szolgálati feladatom, amikor a munkám is 150 %-ban vesz igénybe.  Ez „kereszt” olykor, de Jézus követése ezzel jár. Most az elmúlt napokban is pont ezzel szembesültem, és őszintén elmondom, hogy van, amikor dohogok magamban, de utána bűnbánattal szólok az én Istenemhez: „Uram, te tudsz most is erőt és szeretetet adni, hogy tegyem azt, amire elhívtál!”
Édesapám a héten az Úrhoz költözött. Óhatatlanul is elgondolkodtam a bizonyságra készülve, hogy ő hogyan is élte meg az Isten iránti teljes szeretetet. Apukám nem ismert kompromisszumot abban, hogy a Jézusról szóló örömhírt megossza másokkal. Munkája során bárkivel is került kapcsolatba beszélt a Megváltóról, egyszer emiatt az állását is elveszítette, de amikor új helyre került, ott is folytatta ezt a szolgálatot. Szomszédai, ismerősei, de sok-sok idegen is tőle hallotta az evangéliumot, sokakat vitt az Úr Jézushoz élete során. Szenvedélyesen tette ezt és én hálás vagyok azért, hogy ezt nekem is örökségként adta.

Fábiánné Oszkó Hajni
2017-02-05