Nem csak kenyérrel - Fábián Áron 2017.10.08.

 

Sokszor kerülünk olyan helyzetbe, amikor döntenünk kell afelől, hogy merre menjünk tovább. Például elmegyünk az Aktív Agapé túrára és melyik utat válasszuk: a hosszabbat, de kisebb szintkülönbségűt, vagy a rövidebbet, de nehezebbet. Vagy a kocsiban ülve a telefon jelzi, hogy az útvonalon dugó várható, merre kerüljünk? 

Talán az első nagyobb horderejű kérdés, amivel fiatalként találkozunk az az iskolaválasztás.

Gondolkodásunkat sok minden befolyásolja:

 

 

 

Sokan meg akarják mondani, hogy mit, hogy kell csinálni, merre kéne tovább haladnod. Azért mert most azt mondják, hogy menj mérnöknek, mert biztos lesz munkád, attól ez még egyáltalán nem biztos. Még azt sem tudjuk, hogy mi lesz 10 perc múlva, nemhogy évek múlva mire lesz szükség. 

De szerencsére Istent nem befolyásolják ezek a tényezők, ezért érdemes rábízni magadat!

Ehhez kapcsolódóan hallottam egy nagyon jó igehirdetést a nyáron, ahol az igehirdető magáról mesélte el, hogy szervezett egy nagyobb eseményt és mindenkinek meg akart felelni, illetve mindenki meg akarta mondani hogyan kéne csinálnia. Ezzel kapcsolatban kapott egy olyan próféciát: „Miért Saul fegyverzetében jársz?!” Megértette Dávid sztorijából, hogy amikor feladták rá Saul páncélját, bár az egy nagyon jó páncél volt, de óriási volt rá és korlátozta a mozgásban. Ezért Dávidnak a saját eszközeivel a saját útját kellett bejárnia.

Annyi példát látunk magunk előtt, hogy mit és hogy kell csinálni, ami sokszor nagyon jó. De ez nem azt jelenti, hogy neked is úgy kell csinálni mindent, más megoldás is lehetséges. Dávidnak meg akarták mondani, hogyan van esélye, de szerencsére ő tudta, hogy Isten az ő számára teljesen más módon készítette el a győzelmet, és neki a saját eszközeivel kellett azt megvívnia. Igen, a győzelmet, mert Isten számunkra győzelmet készített el.

Az én életemben is volt nemrég egy pár kérdés azzal kapcsolatban, hogy merre haladjak tovább.

Az egyik a munka kérdése volt. Én még egyetemre járok és manapság az a módi, hogy sokan elkezdenek az egyetem mellett dolgozni, főleg MSc alatt. Ami persze legtöbb esetben azt jelenti, hogy inkább a munka lesz a fontosabb és a tanulmányok meg háttérbe szorulnak, sőt lehet, hogy sosem fejezik be. Én ezt nagyon nem akartam, de ott volt bennem az is, hogy összeházasodtunk Rékával és nem biztos, hogy jó, ha csak ő tud dolgozni. Nem tudtam eldönteni, hogy mi legyen, de azért megpróbáltam egy pár helyet. Végül elég gyorsan bezárultak a lehetőségek. Egy hétre rá kiderült milyen lesz az órarendem, ami mellett nekem most nem férne bele a munka.

Az egyetemen belüli iránnyal se tudtam mit kezdeni. Ott is sokféle okosság van, hogy melyiket válaszd, mert az mennyire jó befektetés a jövődbe. Konzultáltam több tanárral is, de egyik témára se dobbant rá a szívem. Végül teljesen váratlanul és hirtelen oldódott meg ez az irányválasztás. Volt egy nagyon jó beszélgetésem az egyik tanárommal, amelyet úgy éltem át, mintha Isten megválaszolta volna a kérdéseimet. Utána már tudtam, hogy ez jó irány lesz.

Aztán a következő kérdések nyugtalanítottak: itt van a házasság, a gyülekezet és az egyetem. Azt biztosan tudom, hogy mind a 3 fontos, de melyikbe mennyi időt fektessek? Először úgy gondoltam, hogy ez három különböző út, de végül rájöttem, hogy ez egy 3 sávos autópálya, amin most haladok. Viszont az időbeosztást nekem kell kitalálnom.

Két gondolatot szeretnék még a végére hozzáfűzni. Amikor úgy érezzük, hogy már minden veszve van, akkor nekünk hívőknek könnyű, ekkor már könnyen rá tudjuk bízni az Úrra a dolgainkat, de nem csak akkor kell! Isten szeretne téged irányítani, de álló helyzetben nem tud. Álló helyzetben hiába tekergeted az autód kormányát, nem fog másik irányba menni.