Nem csak kenyérrel - Ádámkó Andrásné 2017.02.19.

„Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és minden erődből.”

Amikor ezt az igét olvastam, két, mindennapi életünkben átélt esemény, gondolatsor ugrott be. Első a szerelem és a házasság, második a kisgyermek születése és növekedése a felnőtté válásig. 
Talán, aki volt már szerelmes, az bele tudja élni magát, milyen valakit teljes szívünkből, lelkünkből szeretni. Aztán telnek az évek, a szerelemből házasság lesz, ahol érték-, és normarendszerünket össze kell egyeztetnünk, össze kell csiszolódnunk. Itt már nemcsak a teljes szív és teljes lélek, hanem a minden erőmből való szeretet is előkerül. Ha a párkapcsolatunk túléli az erőharc időszakát, akkor stabilabb, békésebb időszak következik. Már megengedjük magunknak is, társunknak is a hibákat, gyengesékeket. Már nem akarjuk legyőzni, megváltoztatni egymást, hanem olyannak szeretjük társunkat, amilyen hibáival, hiányosságaival együtt. Egyéniségként fogadjuk el egymást. Megnyitjuk a szívünket a másik előtt. Ez már a másik iránti tudatos elköteleződés, ami egy mély szerelem-szeretet. 
Hogy illik ez össze a felolvasott igével?  Amikor megtértem és újjászülettem, amint előző bizonyságtételemben elmondtam, az osztálytársaim azt hitték, szerelmes vagyok. Jól hitték: Jézus Krisztust szerettem teljes szívemből. Alig vártam, hogy olvashassak Bibliát, hogy imádkozhassak. A fiatalokkal heti kétszer esténként éjfélig imádkoztunk. Teltek a hónapok, évek, a Krisztus szeretete mélyült, a szerelemből (hadd mondjam így jelképesen), házasság lett. Együtt keltem, éltem Krisztussal; mindenütt, mindenkor ott volt velem, de már egy letisztultabb, lehiggadtabb formában.
Emlékeztek megtérésetek időszakára? Amikor szinte minden kérésetek azonnal teljesül, azután néha hiába imádkozunk, mintha a falnak beszélnénk? Számomra itt kapcsolódik be a második gondolatsor. Amikor megszületik a kisgyermekünk, a nap 24 órájában Anyára és Apára van szüksége. Telnek a hónapok, egyre önállóbb, már egyedül is tud mászni, menni, és pár év múlva kevesebb segítséget igényel. Sőt, jön a dackorszak 2-3 évesen majd erőteljesebben 12-18 éves koráig. Kipróbálja saját határait, önálló lénnyé válik. Szüksége van a dackorszakra ahhoz, hogy tudja, ki ő. Nem Apa és Anya összessége, hanem egy teljesen különálló lény. Így lesz belőle fellősségteljes, önálló felnőtt ember. 
Amikor újjászületünk, örökké Jézus Krisztus közelében akarunk lenni. Érezni akarjuk karja erejét, melegét, hallani lágy, kedves hangját, és ha igazi volt a megtérésed, akkor ezt velem együtt te is átélted. Aztán telnek a hónapok, évek, és döbbented tapasztalod, hogy már nem érzed olyan szorosan a közelségéd, nem hallod olyan sűrűn kedves hangját; megijedsz, hogy tán elhagyott. Szó sincs róla; csak hagyja, hogy felnőj. Ne hidd, hogy tökéletes vagy, mert egyedül csak Jézus volt az. Ne akard őt irányítani, mint a babák az ő édesanyjukat; hagyd, hogy ő irányítson. Jön a dackorszak, amikor lelki életed a padlón van, és nem érted, miért nem gyógyít meg, miért nem azt teszi, amit te szeretnél. Ilyenkor valljuk be, sokan csalódnak Istenben. Pedig ő csak azt akarja, hogy felnőjünk szellemileg, és a tanítás szele ide-oda ne sodorjon  bennünket. Ne az emberek véleménye legyen fontos, hanem az, hogy Jézus mit gondol rólam. Pál apostol azt mondta, ha embereknek akarnék tetszeni, Krisztus szolgája nem lennék.
Egy szellemi dackorszaki történetemet szeretném elmondani Nektek. Kisfiunk 15 hónapos volt, amikor szemproblémái jelentkeztek, és az orvos azt mondta, hogy csak 7 éves korában lehet megműteni. Békésen a gyülekezetünkben olyan vendégek jártak, akik által sokan meggyógyultak. Ekkor ő hat éves volt. Úgy gondoltuk, megkérjük a vendégeket, hogy imádkozzanak érte. A vendéggel Velük együtt imádkozva hittük, hogy meggyógyul, levettük róla a szemüveget, de nem történt semmi. 
Műtét előtt kértem Istent, legalább csak az egyik szemét kelljen megműteni. Szerettem volna bent lenni vele a kórházban Budapesten. Úgy tűnt, lesz is protekcióm, és nem csak este, látogatási időben láthatom. Felköltöztem bátyámékhoz egy hétre, a férjemet és négy éves kislányomat Békésen hagyva. Sokat imádkoztam. 
Első nagy csalódásom az volt, hogy nem engedték, hogy bent maradjak. Annyit sikerült kiharcolnom, hogy délutáni látogatási időn kívül délelőtt is láthassam tíz percre. Műtét után közölte a főorvosnő, hogy mindkét szemét műtötték és két óra múlva bemehetek hozzá. 
Kiültem a kórház üres parkjába, és elkezdtem Bibliát olvasni, imádkozni, helyesebben beszélgetni Istennel. Elmondtam neki, hogy kértem, gyógyítsd meg a fiamat, és nem tetted meg. Kértem azt is, hogy bent lehessek vele, és nem lehetek vele, csak rövid ideig. Kértem, hogy ne műtsék meg mindkét szemét, ne féljen idegen helyen, ha le van takarva mindkét szeme, de nem hallgattad meg. 
Ott sírdogáltam, amikor Isten válaszolt. Egy gondolat ugrott be, Jézus szólt: „Én nem szeretem, ha két lehetőség közül egyet választhatok. Mindenható Isten vagyok, hadd döntsem el, hogy mit hallgatok meg és mit nem. De te szeretsz akkor is engem, ha egyetlenegy kérésedet se teljesítettem? Csak az ajándékaimért, a meghallgatott imákért szeretsz, vagy szeretsz akkor is, amikor semmit nem tettem úgy, ahogy te szeretted volna?” Sírva feleltem: „Igen, én változatlanul továbbra is szeretlek, a mi kapcsolatunkon ez semmit nem változtat. Én nemcsak az ajándékaidért, a meghallgatott imákért szeretlek, hanem Önmagadért. De hadd merészeljek mégis kérni Tőled valamit: az egész kéréssorozatom azért volt, hogy a fiam ne traumaként élje át a műtétet. Kérlek, adj neki békét, nyugalmat.” 
Letelt az idő, bemehettem a kórterembe. Mindkét szeme be volt kötve, karjába ment az infúzió. Alig bírtam megszólalni. „Nagyon sajnálom, hogy mindkét szemedet megműtötték...”- kezdtem. „Nem baj Anya, ha az egyiket megműtik, a másikat úgysem tudom nyitva tartani”- hangzott a válasz. Isten békét adott neki, és nem traumaként élte meg azt a hetet. 
 Végszóként hadd mondjam el: jó, ha rajongó, frissen megtért babaszeretettel szereted az Urat, vagy friss szerelmesként, de ne tartson ez évtizedekig, elvárva az Urtól és a testvérektől hogy téged pátyolgassanak állandó jelleggel, mert minden apróságon kiakadsz, nem tudsz önálló szellemi döntéseket hozni, siránkozol ha nem érzed a nap 24 órájában Isten közelségét stb. Jó ha éppen dackorszakod kellős közepén vagy csak ne ragadj be ebbe az állapotodba, hanem halld meg benne Isten hangját és növekedjél tovább a hitben. Érték és normarendszeredet alakítsad az Övéhez.  Az is jó, ha józan, szellemileg érett felnőttként mélyen szereted az Úr Jézust. Egy nagycsaládban vannak újszülöttől kezdve serdülő, sőt felnőttkorú gyermekek is. Az én gyerekkori Durkó családom ilyen volt, és hála Istennek a gyülekezetem is egy ilyen szellemi nagycsalád, ahol mindenféle korosztály megtalálható. A lényeg, szeressük az Urat, a mindenható, mindentudó, tökéletes Istent teljes szívünkből, teljes lelkünkből és minden erőnkből, ne csak az ajándékaiért, hanem Önmagáért.

(Elhangzott az Agapé Pünkösdi Gyülekezetben 2017. február 19-én. Szerkesztett változat.)

Ádámkó Andrásné