NE FÉLJ! Agapé imahónap

NE FÉLJ!
Agapé imahónap az egészségért, a gyógyulásért, Magyarországért! 
Magas hegyre menj föl, ki örömhírt viszel a Sionnak, harsány hangon kiálts, ki örömhírt viszel Jeruzsálemnek! Kiálts, ne félj! Mondd Júda városainak: Itt van Istenetek! (Ézsaiás 40:9)
 
2020. március 11-én a Magyar Kormány az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében Magyarország egész területére veszélyhelyzetet hirdetett ki. Az elrendelt veszélyhelyzet során teendő szükségszerű kormányzati intézkedések jelentősen korlátozták a hitéleti tevékenységeket, így a mi gyülekezetünk mozgásterét is.
 
Megváltoztak a körülmények, amire igyekeztünk rugalmasan és hitünk szerint helyesen választ találni. Erről a gyülekezeti vezetőink által kiadott, és a helyzet változását nyomonkövető, folyamatosan frissített Közleményben olvashattok részletesen. Ugyanakkor ezekben a nehéz napokban is erősíteni akarjuk testvéri közösségünket, és nem akarjuk feladni azt a kötelességünket, hogy az evangéliumot mások felé közvetítsük. Ezért az Agapé Pünkösdi Gyülekezet Imahónapot szervez NE FÉLJ!  – Agapé imahónap az egészségért, a gyógyulásért, Magyarországért! megnevezéssel. A járvány ideje alatt április végéig – és ha úgy rendeli az Úr, akkor addig, amíg a járvány-veszélyhelyzet fennáll – négy kiemelt témáért imádkozunk
  1. Urunk, add meg, hogy a koronavírus-járvány mielőbb véget érjen és ne okozzon további károkat!
  2. Urunk, add meg, hogy ne kapjuk el a kórt, aki pedig megkapta, gyógyítsd meg őt!
  3. Urunk, add meg, hogy aki küzd a betegséggel, erős legyen benned, hozzád kiáltson, benned találja meg a hitet és a gyógyítóját, lássa meg, hogy Te vagy az Úr!  
  4. Urunk, kérünk, áldd meg Magyarországot és a világot, segíts, hogy az országunk és az országok gazdaságai ne omoljanak össze, könnyíts a kárt szenvedők anyagi nehézségein!
Az állandó imatémák mellett hetente egy-egy területre külön is szeretnénk összpontosítani. Imádkozunk az egészségügyben dolgozókért, az idősek oltalmáért, az ország társadalmi és lelki vezetőiért, a családok anyagi helyzetéért, a magyar gazdaságért.
De lehetőség van arra is, hogy egyéni, egyedi kérésekért is az Úrhoz kiáltsunk. Ezért, akinek kérése van, neki magának vagy szeretteinek lelki támogatásra van szüksége keresse fel, ezt az oldalt és írjon nekünk. Imádkozni fogunk az elküldött kérésekért.
Ahogy Jézus Krisztus mondta: Bízzatok, én vagyok, ne féljetek! (Máté 14:27)
 
Budapest, 2021. március 21.