Lélek Gyümölcse - Szívesség: Kázmér Anita
A lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Az ilyenek ellen nincs törvény. Gal 5/22-23
szívesség jelentése: Tulajdonság, mely mások iránti gyöngéd vonzalom, hajlam, részvét, nyájasság, jóakarat által nyilatkozik; szolgálati készség, őszinte, nem tettetett udvariság.
Ti vagytok a föld sója (..) Ti vagytok a világ világossága. (Mt 5. 13-14)
Sokat gondolkoztam azon, hogy vajon mitől tudok én só és fény lenni? Arra jutottam, hogy ha Isten él bennem, akkor a viselkedésemen látszani fog, hogy más vagyok mint a többiek, hogy hozzá tartozom. Nyugodtabb, kedvesebb, segítőkészebb, vidámabb, optimistább vagyok, és ezt ki tudom egészíteni a szívesség definíciójával: másokhoz nyájas, szolgálatkész, őszintén udvarias, részvétet nyilvánító.
Ennek tudatában sokszor így indultam el otthonról (meg még most is így indulok), hogy megvan az elhatározás a szívemben, hogy én ma világítani fogok a környezetemben. Utána viszont jönnek a hétköznapi bosszúságok, elfáradtam, alábbhagyott a lelkesedés, és estére meg kellett, hogy állapítsam, hogy nem sikerült igazán "világítani".
Ilyen fáradt pillanataimban ha olyan helyzetbe kerültem, hogy segíthetnék máson, kedves lehetnék valakivel, szívességet tehetnék neki, több módon reagáltam:
- Szívesen, örömmel segítettem
- Segítettem, de nem szívesen, csak kötelességből
- Nem segítettem, nem voltam kedves, mert fáradt voltam
Amikor ez utóbbi opciót választottam, persze bűntudatom támad, és elkezdtem kifogásokat keresni, hogy miért nem segítettem. Ilyenkor eszembe jutott a 2. Korinthus 9/7:
Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert "a jókedvű adakozót szereti az Isten".
Ezzel a verssel érvelve megállapíthattam, hogy jobb is, hogy nem "adakoztam", nem tettem senkinek szívességet, hiszen valljuk be, csak mogorván tudtam volna azt tenni.
Persze tudtam én, hogy ez csak egy kifogás, és nem is túl jó, így mégsem hagyott nyugodni a dolog. Ahogy tovább gondolkodtam a dolgon, felismertem, hogy az a csodálatos a szívességben, hogy ez nem egy ajándék. Erre nem mondhatom azt, hogy bocs, én ebből nem kaptam, Isten nekem más dolgokat adott, de ennek speciel híján vagyok, hanem ez egy gyümölcs, amit ki kell munkálni, dolgozni kell rajta. Ez bátorítón hatott rám, hiszen ezek szerint én is tudok ezen javítani, tudok ebben fejlődni, csak dolgozni kell vele.
Ahogy ez megfogalmazódott bennem, új lendületet kaptam, hogy igent mondjak az ilyen helyzetekre.
Ez persze nem azt jelenti, hogy mostantól kezdve csak igent tudok mondani, és ki lehet használni, de ma arról nem szeretnék beszélni, hogy mikor kell nemet mondani, hanem azt hangsúlyozni, hogy hogyan lehet szívesen igent mondani.
Azóta törekszem arra, hogy ha észreveszem az olyan helyzeteket, ahol egy mosollyal, egy kedves szóval, egy kis segítséggel, szívességgel világítani tudok a környezetemben, akkor igyekszem belevágni.
Észrevettem, hogy minél több erőfeszítést teszek ezen a téren, Isten annál jobban segít, a Szentlélek dolgozik bennem és minél több helyzetben segítek, viselkedek kedvesen, egyre többször jön meg hozzá a jókedvem is.
Persze még mindig van, hogy kihagyok lehetőségeket, vagy nem sikerül úrrá lenni a morcosságomon, de egyre gyakrabban tudok "jókedvűen adakozni", szívesen segíteni és ezért nagyon hálás vagyok Istennek. Ilyenkor örömöm van nem csak attól a tudattól, hogy segítettem, de sokszor maga a tevékenység is jókedvvel tölt el, de nem utolsósorban annak is tudok örülni, hogy este, amikor hazamegyek eszembe jut, hogy ma sikerült egy kicsit "világítani" a környezetemben.
Köszönöm, hogy meghallgattatok. Ámen.
(Elhangzott: 2016-05-01-én az Agapé Pünkösdi Gyülekezetben. Szerkesztett változat.)
Kázmér Anita