Lélek Gyümölcse - Szívesség: Hodula Ildikó

Üdvözlök mindenkit, Hodula Ildikónak hívnak. Ősz óta járok ebbe a gyülekezetbe a vőlegényemmel, Barnabással és együtt szolgálunk a dicsőítésben. Sokat beszélhetünk arról, hogy mi, keresztények, Isten által vezetve szívességeket teszünk másoknak, kedvesek és önzetlenek vagyunk, és ezáltal megmutatjuk a hitetlen embereknek Isten szeretetét. Mi Barnabással azonban a szívességeknek egy egészen más oldalát ismertük meg az elmúlt hónapokban, mégpedig azt, amikor ez épp fordítva van, és nem mi segítünk önzetlenül az embereknek, hanem Isten rólunk gondoskodik másokon keresztül is a szívességek által.
Nyáron lesz az esküvőnk, és ennek az előkészületeiben megélt csodákról szeretnék beszélni. A dolgok, amiket elmondok, talán természetesnek hatnak, nem nagy dolgok, de számunkra azok, mert egyértelműen Isten munkája látszik meg bennük. Szemlélhetnénk a helyzetünket úgy is, hogy egyedül vagyunk, két diák, 0 forint megtakarítással nekivág egy több mint 100 fős esküvőnek, a semmiből a közös életnek, de ehelyett azt látjuk, hogy Isten sokkal jobban ismeri a szükségeinket és a tenyerén hordoz bennünket. Hihetetlen felfedezni a különbséget aközött, amink van és amit látunk emberileg, és amire el tudunk jutni Istennel. 
Már az elején nehézségbe ütköztünk, át kellett rakni az időpontot, sokan vagyunk, ezért olyan helyet is nehezen találtunk, ahol elférünk. De akkor elkezdődtek a csodák is: 

  • Találtunk egy helyet a ceremónia lebonyolítására, amit az illető ingyen a rendelkezésünkre bocsátott és még az aznapi ottani programot is lemondta, csakhogy mi összeházasodhassunk! És mindezt hitetlen emberek szívében munkálta ki Isten. Olyan emberekében, akihez úgymond semmi közünk! 
  • Jó színvonalú szolgáltatásokat nagyon jó áron kaptunk meg (fotóst, videóst, az ételt…)
  • Egy családi baráttól megkaptuk az autóját vonuló autónak. Egy olyan autót, amiről álmodni sem mertünk volna!
  • A családjaink teljesen mögöttünk állnak: a ruhámat, a nászutat mind ajándékba kapjuk.
  • A gyülekezetből sokan szabadságot fognak kivenni, hogy segítsenek a készülődésben (sütésben, díszítésben) – ez a mai világban, a mostani munkaviszonyok között nem természetes, hogy ránk áldozzák a szabadságukat
  • Llakás: jóval a piaci ár alatt ki tudtunk venni egy központban lévő, teljesen gépesített, nagyon jó állapotú lakást. A tulaj majdnem dupla összeget is kérhetne bérleti díjként, de azt mondta, neki a megbízhatóság a fontos.
  • Barnus már dolgozik, és úgy tűnik nekem is lesz munkám egy kis, családias üzletben, kedves főnökökkel. Ez azért nagy áldás, mert az előző munkahelyemen nagyon nem éreztem jól magam, így ez felüdülés lesz. Isten tehát, mint látjátok,  nemcsak arról gondoskodik, hogy össze tudjunk házasodni, hanem az utána lévő életünkről is.

Egy igét szeretnék idézni, ami a bizonyságomra készülődés közben foglalkoztatott: „mert Isten az, aki munkálja bennetek mind a szándékot, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően.” (Filippi 2:13). Ezt tapasztaltuk meg, Isten embereket mozgat meg értünk.
Barnabás anyukája mondta nemrég nekem: "Ildikó, Isten oda fog állni mellétek és meg fog áldani benneteket, mert ti bizony a nehezebb utat választottátok". És ezt tapasztaljuk nap, mint nap. Sokszor nehéz iskola, munka mellett szervezni, meg Isten szerint élni a kapcsolatunkat. A húszas éveink elején vagyunk, diákok, összeköltözhetnénk, élhetnénk úgy, mint ma a világban élnek, de tudjuk, hogy Isten eredeti terve nem ez volt két emberrel, és mi az Ő akaratának szeretnénk az életünket alávetni ezen a területen is. Ennek az áldásait annyira érezzük magunkon, hogy csak állunk és csodáljuk Istent!
Remélem, hogy a bizonyságom arra bátorít titeket, hogy ha Isten útján járunk, bátran kiállunk az ő akarata mellett és nem igazodunk a világhoz, akkor ő az egész világot megmozgatja értünk!

(Elhangzott: 2016-05-08-án az Agapé Pünkösdi Gyülekezetben. Szerkesztett változat.)

Hodula Ildikó

 

 

Kategóriák: