Lélek Gyümölcse - Önmegtartoztatás, mértékletesség: Vígh Írisz

Bélteky DénesVígh Írisz vagyok, jelenleg a PTF hallgatója. 
Gyerekkorom óta tudom, hogy létezik Isten, és ezt anyukámnak köszönhetem. Az életemnek több olyan szakasza volt, amikor Isten konkrétan megmutatta milyen is az Ő személye. 
Az Úr Jézus mellett 2010-ben döntöttem nagyon komolyan, és ugyan ebben az évben meritkeztem be a Szabadkai Evangéliumi Egyháza gyülekezetben.
Egy olyan családból származom, ahol sohasem ismertük az összetartás, az együttérzés fogalmát, ahol a mértékletességnek valódi tartalma nem volt. Amikor a gyülekezetben erről volt szó, én általában csak furcsán néztem, hogy vajon miről beszélhet a lelkipásztor. Mivel a mértékletesség a “mérték” szóból származik, ezért a keresztény ember számára ez azt jelenti, hogy az Isten mértéke szerint kell élnie. Ezt nem volt egyszerű dolog beépíteni az életembe, mert nem igazán láttam erre jó mintát otthon.
A Biblia szerinti józan ember nem igazítja életét az emberek által felállított mértékhez, kívánságokhoz és vágyakhoz. A józan ember inkább azt keresi, hogy mi van összhangban az Isten akaratával, mert tudja, hogy az az ő javát fogja szolgálni. Róm. 12,1-2.
Megtérésem előtt azt gondoltam, hogy bármit rendszertelenül tehetek, és nekem úgy is jó, ha a mértéktelenség uralja az életemet. Természetes dolog volt számomra, hogy rosszul osztom be az időmet, illetve azt is láttam, hogy mi történik, ha valaki mértéktelen például az alkoholfogyasztásban. 
A következő idézet jól megfogalmazza, hogy miben is kellett változnom:„Az igazi mértékletesség arra tanít, hogy tartózkodjunk minden olyan dologtól, ami káros, és használjuk józanul azt, ami egészséges!” Ez tehát azt jelenti, hogy ami a legkisebb mértékben is káros, attól igyekezzünk távol tartani magunkat, függetlenül attól, hogy testi, lelki vagy szellemi dologról van-e szó. Ezzel szemben azonban tudjunk józanul mértéket tartani azokban a dolgokban, amiket egyébként az ember hasznára teremtett és adott Isten.
Ez az, amiben gyökeresen megváltoztatta Jézus Krisztus az életemet. Nem csak a „külső” megnyilvánulásaimban, hanem a „bensőmben” is, a gondolkodásmódomat, gonosz gondolataimat, a Tőle elhajlott vágyaimat mind a kezébe tudtam tenni, és engedtem, hogy átformáljon.
Hálás vagyok Istennek, amiért várt rám és várt arra, hogy ez a gyümölcs megérjen bennem.

(Elhangzott: 2016-11-27-én az Agapé Pünkösdi Gyülekezetben. Szerkesztett változat.)

Vígh Írisz

 

 

 
Kategóriák: