IV.1. Testvéri Óra

A Testvéri Óra a gyülekezet tagjaiból álló fórum, ahol a tagok akaratukat kifejezik, döntési jogosultságaikat gyakorolják.

A Testvéri Óra döntéseit nem nyilvános ülés tartásával hozza meg, azon csak a szavazati joggal rendelkező gyülekezeti tagok vehetnek részt. A legfőbb döntéshozó szerv a Gyülekezet székhelyén legalább negyedévenként ülésezik. A Testvéri Órát a Lelkipásztor vagy akadályoztatása esetén a Vezetőség által megbízott vezetőségi tag hívja össze a gyülekezet területére a havi alkalmakról elhelyezett hirdetményben, és – a rendkívüli Testvéri Óra esetét kivéve - legalább kétszer a Gyülekezet vasárnapi istentiszteletein történő szóbeli hirdetéssel. Az ülés összehívása magában foglalja a Testvéri Óra napirendjének olyan részletességgel történő ismertetését is, hogy a szavazásra jogosult tagok a tárgyalni kívánt témakörökben álláspontjukat kialakíthassák. A napirendet ennek megfelelőn a hetente kiküldött gyülekezeti hírlevélben is fel kell tüntetni, és az istentiszteleteken szóbeli hirdetéskor is ismertetni kell legalább két alkalommal.

IV.1.1. Testvéri Óra feladat- és hatásköre

  • Szervezeti és Működési Szabályzat elfogadása, módosítása, hatályon kívül helyezése,
  • Gyülekezet küldetésének, missziós stratégiájának elfogadása,
  • Gyülekezet átalakulásának, szétválásának, feloszlásának, más gyülekezettel való egyesülésének elhatározása,
  • Lelkipásztor, Gazdasági Vezető, a Presbitérium és a Vezetőség tagjainak megválasztása, visszahívása,
  • presbiter megválasztása,
  • a gyülekezeti szolgálati ágak megalakításának, megszüntetésének jóváhagyása,
  • a Gyülekezet éves működési tervének elfogadása
  • éves költségvetés és gazdasági beszámoló, valamint a projekttervek elfogadása,
  • a Presbitérium, Vezetőség éves beszámolójának elfogadása,
  • döntés a Presbitérium, Vezetőség által előterjesztett ügyekben,
  • döntés tag felvételéről és kizárásáról,
  • egyházkerületi és MPE közgyűlési tag megválasztása, és a közgyűléseken képviselendő álláspont meghatározása,
  • a költségvetési vagy projekt tervtől eltérő olyan jellegű kiadás, melynek összértéke az 1 000 000 (egymillió) Ft-ot vagy a tervezett kiadás összegét 10%-kal meghaladja, illetőleg amely a Gyülekezet gazdálkodására, életére lényeges hatást gyakorol.
  • a Gazdasági Bizottság tagjelöltjeinek megválasztása, megbízás visszavonása
  • a Gondnok és a Pénztáros személyének megválasztása, megbízás visszavonása

IV.1.2. Testvéri Óra ülésének határozatképessége, határozathozatali módja, szavazati jog gyakorlásának feltételei

A Testvéri Óra ülése akkor határozatképes, ha azon a nyilvántartott tagok több mint 30 %-a jelen van. A határozatképességet a jelenléti ív alapján minden határozathozatalnál vizsgálni kell. A határozat meghozatalakor nem szavazhat az, aki személyesen érintett a döntésben.

Nem szabályszerűen összehívott34 testvéri óra akkor határozatképes, amennyiben a tagság legalább 50%-a jelen van és annak 95%-a támogatja a testvéri óra megtartását.

A Testvéri óra döntéseit a jelenlevő gyülekezeti tagok több, mint felének szavazatával, azaz egyszerű szótöbbséggel hozza meg. Szavazategyenlőség esetén a kérdést elvetettnek kell tekinteni, tanácskozást követően – szükség szerint – újabb szavazást kell tartani.

A döntéshozó szerv határozatait nyílt szavazással hozza meg, bármely tag kérésére titkos szavazással kell dönteni az adott kérdésben. Személyügyi kérdésekben titkos szavazással kell a határozatot meghozni, ez alól kivétel a Testvéri Óra tisztségviselőinek (szavazatszámlálók, jegyzőkönyvvezető) megválasztása.

Minősített többséggel, azaz a jelenlévő tagok kétharmadának egyetértésével titkos szavazással dönt a Testvéri Óra az alábbiakról:

  • Lelkipásztor megválasztása, visszahívása,
  • Vezetőség tagjainak megválasztása, visszahívása,
  • Presbitérium tagjainak megválasztása,
  • presbiter megválasztása, 
  • Gazdasági Vezető megválasztása, visszahívása,
  • az 1000000 (egymillió) forintot, illetve a tervezett kiadás összegét 10%-kal meghaladó beruházás, gazdasági jellegű vagy egyéb tevékenység elhatározása és megvalósítása,
  • a Gyülekezet székhelyének megváltozása,
  • egyéb olyan kérdésekben, melyekre a Testvéri Óra javaslatot tesz. 

A Testvéri óra a jelenlevő tagok háromnegyedének egyetértésével titkos szavazással dönt a Gyülekezet átalakulásának, szétválásának, feloszlásának, más gyülekezettel való egyesülésének elhatározása ügyében.

IV.1.3. Soron kívüli testvéri óra

A Testvéri Órát soron kívül kell összehívni (továbbiakban soron kívül összehívott testvéri óra) a Presbitérium vagy a Vezetőség teljes tagsága illetve  a Presbitérium és a Vezetőség együttes tagsága kétharmadának javaslatára, a nyilvántartott tagok 10%-ának kérésére, illetve a Közép-magyarországi Egyházkerület vezetőjének írásbeli kérelmére, amennyiben a Testvéri Óra hatáskörébe tartozó kérdésekben kell sürgős döntést hozni, és azzal nem lehet megvárni a soron következő testvéri órát. A soron kívül összehívott ülést a Lelkipásztor vagy akadályoztatása esetén a Vezetőség által kijelölt valamely vezetőségi tag a rendkívüli testvéri órát megelőző vasárnapi istentiszteleten szóban hirdeti meg az összehívás okának és a napirendi pontok részletes ismertetése mellett úgy, hogy a szavazásra jogosult tagok a tárgyalni kívánt témakörökben álláspontjukat kialakíthassák. A soron kívüli testvéri óra akkor határozatképes, ha azon a nyilvántartott tagok több mint fele jelen van és a jelenlévő tagok 95%-a a napirenden szereplő kérdés megtárgyalásához hozzájárul. Az e fejezetben nem szabályozott kérdésekben a Testvéri Órára vonatkozó általános szabályokat35 kell alkalmazni.

IV.1.4. Különleges testvéri órák

A Presbitérium vagy a Vezetőség kétharmadának javaslatára, illetve a tagság legalább 10%-ának kérésére a Gyülekezet életére jelentős befolyással bíró ügyekben ún. konzultációs, döntést előkészítő testvéri óra (továbbiakban konzultációs testvéri óra) hívható össze, melyen a Gyülekezet tagjainak a Presbitérium, a Vezetőség, vagy az arra felkért személy részletekbe menő tájékoztatást ad az ügyben, segítve ezzel a Gyülekezetet a megalapozott döntések későbbi meghozatalában. A konzultációs testvéri óra döntés meghozatalára nem jogosult. A konzultációs testvéri órát meg kell ismételni, amennyiben a tárgyalt napirendi pontokkal kapcsolatosan nem sikerült teljes tájékoztatást adni a Gyülekezet részére, illetve amennyiben azokkal kapcsolatosan további konzultációra van szükség.

Évenként legalább egy alkalommal a Presbitérium és a Vezetőség a munkájáról, a gyülekezet működéséről, a gyülekezetben zajló folyamatokról, azok értékeléséről erre a célra összehívott testvéri órán számol be (továbbiakban évértékelő testvéri óra). Az évértékelő testvéri órán a tagok szavaznak az évértékelő beszámoló elfogadásáról vagy annak megtagadásáról. Amennyiben a Testvéri Óra a beszámolók valamelyikét nem fogadja el, úgy az érintett testület köteles 30 napon belül megoldási javaslatokat kidolgozni a felmerült problémák orvoslására, melyet az erre – az évértékelő testvéri órát 30 napnál nem későbbi időpontra - meghirdetett Testvéri Óra elé tár.

IV.1.5. Testvéri Óra levezetése

A testvéri órát a Lelkipásztor, vagy a Vezetőség által felkért valamely vezetőségi tag, mint levezető elnök irányítja.

A levezető elnök először ismerteti a napirendet, majd lehetőséget ad arra, hogy bármely tag a napirend kiegészítésére vagy rendkívüli napirendi pontra javaslatot tegyen. A minősített többséghez kötött kérdésekben36 azonban a napirend kiegészítését, illetve rendkívüli napirendi pontot nem lehet javasolni. A napirend elfogadásáról, kiegészítéséről, a rendkívüli napirendi pontról egyszerű szótöbbséggel szavaznak a tagok. Amennyiben a napirend kiegészítését, illetve a rendkívüli napirendi pontot a Testvéri Óra megszavazza, az adott napirenden szereplő kérdésben a jelenlevő tagok kétharmadának szavazatával hozható döntés.

Ezt követően a testvéri óra tisztségviselőire (jegyzőkönyvvezető, szavazatszámlálók, stb.) a levezető elnök tesz javaslatot, a tisztségviselőket a Testvéri Óra választja.

A levezető elnök vezeti és lebonyolítja a szavazásokat, meghatározza a hozzászólások rendjét és azok maximális időtartamát, valamint gondoskodik a testvéri órán a jegyzőkönyv vezetéséről, illetve a Határozatok Könyvének vezetéséről.

A Testvéri Óra üléséről jegyzőkönyv készül, amely tartalmazza az ülés helyét, idejét, a jelenlévők létszámát, a meghozott határozatokat (szavazati arányokkal: az összes szavazó száma, a kérdést támogatók és ellenzők száma, a tartózkodók száma, érvénytelen szavazatok száma), a megvitatottak lényegét. A gyülekezet tagjainak joga van a testvéri órai jegyzőkönyvet illetve a Határozatok Könyvét a Gyülekezetben előre egyeztetett időpontban a Lelkipásztor vagy ezzel megbízott Vezetőségi tag jelenlétében megtekinteni.

Minden testvéri órán lehetőséget kell biztosítani arra, hogy a tagok javaslattal éljenek. A javaslatokat a Vezetőség megfontolás tárgyává teszi és azokra a következő testvéri órán köteles érdemben reagálni, illetve a javaslatra megtett intézkedéseiről beszámolni.

A testvéri óra végén a levezető elnök megkérdezi, hogy a tagoknak van-e javaslata a következő Testvéri óra napirendi pontjaira. Amennyiben a Testvéri Órán a jelenlevő tagok legalább 20%-a a napirendi pontokra tett javaslattal egyetért, azokat a Vezetőségnek a soron következő Testvéri Óra napirendjére kell tűznie. Amennyiben a napirendi pontokra tett javaslatot a Testvéri Órán jelenlevő tagok 20%-nál kisebb arányban támogatják, a javaslat tárgyát képező kérdést a Vezetőség megfontolás tárgyává teszi és arra a következő testvéri órán köteles érdemben reagálni, illetve a javaslatra megtett intézkedéseiről beszámolni.


34 ld. SZMSZ III.1. pont 2. bekezdése
35 ld. SZMSZ III.1.1-2. és III.1.5. pontjai
36 ld. SZMSZ IV.1.2. pontja 5. bekezdése