Indulj! - Pünkösdi konferencia 2018.05.21.

Hagyományinkhoz híven, Pünkösd másnapján (2018.május 21.) egyházunk ismét országos konferenciát rendez. Ebben az évben is a Lurdy Rendezvényközpontban (Budapest IX. ker. Könyves Kálmán krt. 12-14.) tartjuk meg konferenciánkat 10 órai kezdettel. Az Elnökség által meghatározott téma:

Indulj!

A Szentlélek kitöltését követően a tanítványok csoportja bátran, erővel hirdette az evangéliumot Jeruzsálemben, azonban a misszió nem állt meg a városkapukban. Az akkor ismert világ minden pontjára elért a jó hír. Istenünk Szentlelke fizikai és szellemi mozdulásra, kilépésre, indulásra késztette az első keresztényeket. Erre hívjuk ebben az évben a testvéreket, mozduljunk, induljunk arra a területre, ahova az Úr Jézus küld bennünket a Lélek ereje által. Ugyanakkor szeretettel várjuk azokat is konferenciánkra, akik még nem találkoztak a Megváltóval és nem döntöttek mellette. Legyen az a hívők egyik konferenciai szolgálata, hogy meghívják még nem hívő ismerőseiket erre az alkalomra!  
A konferencián a dicsőítő szolgálatot a Pünkösdi Zenei Misszió végzi, az igét pedig Földesi Tamás és D. Nagy Tamás testvérek hirdetik. 
A konferenciaközpont területén gyermekfoglalkozást biztosítunk. A résztvevők a Lurdy Ház éttermeiben tudnak ebédet vásárolni. A konferenciáról a www.punkosdi.hu honlapon is elérhetőek lesznek az információk. Szeretettel várunk mindenkit!

Fontos információk:

PARKOLÁS

A rendezvény helyszínén csak a felszíni parkoló használatát tudják ingyenesen biztosítani! A mélygarázs használata díjköteles!
A parkolót a mellékelt térképen jelzett útvonalakon lehet megközelíteni. A felszíni parkoló a konferencia napján díjmentesen lesz használható. A díjmentes parkolás csak a felszíni parkoló használatára érvényes. A mélygarázs használatára nem, ezért kérem a testvéreket, hogy a felszíni parkolót vegyék igénybe. A nem megfelelő parkolással kapcsolatosan utólagos reklamációt nem áll módunkban elfogadni!

ÉTKEZÉS

Az elmúlt évhez hasonlóan, idén sem lehet a konferencia szervezőitől ebédet rendelni! Az étkezést mindenki saját maga oldja meg!
A Lurdy bevásárlóközpont éttermi részében, kérésünkre, több vendéglátó egység is nyitva lesz, melyek kínálata és árfekvése igen változatos. 1000,- Ft-os áron már napi menüt lehet vásárolni, de különféle tésztaételek, pizza, hamburger, és kávé vásárlására is lesz lehetőség.

GYERMEKFELÜGYELET

A konferencia programjai alatt (10:00-12:00 és 14:00-16:00) a gyerekeknek (2-12 éves) a Kalandpark Játszóházban (bevásárlóközpont I. emeletén) biztosítunk elfoglaltságot. Fontosabb részletek:

  • A dicsőítés kezdetekor a konferencia előterében egy kijelölt helyen kb. 9:50-től gyülekezve, 10:00-kor közösen, egy csoportban vonulnak át a gyerekek Várhegyiné Kutasi Rózsa vezetésével a játszóházba.
  • A Játszóházban zokni használata gyermekeknek és kísérőiknek egyaránt kötelező!
  • A Játszóházba ételt-italt bevinni tilos. Az ott működő büfében lehet ételt-italt vásárolni.
  • A gyermekek részére a belépődíjat az MPE finanszírozza.
  • Kísérőknek a belépés díjtalan!
  • 6 éves korig 1 fő kísérőt kérünk a gyermek mellé.
  • A Játszóházba névsor szerinti beengedés lesz, ezért kérjük, hogy a veletek érkező gyerekekről az alábbi táblázatban olvasható információkat legkésőbb 2018. május 07-ig a varhegyine.rozsa@punkosdi.hu e-mail címre küldjétek el:

Ha bármilyen kérdés felmerül a fentebb leírtakkal kapcsolatban, kérlek, keress bennünket a gurzo.janos@punkosdi.hu e-mail címen.

 

Kategóriák: