III. Gyülekezeti tagság

A Gyülekezet tagjai mindazok a természetes személyek, akik a tagság feltételeinek megfelelnek, és akiket saját kérésükre a Gyülekezet tagjai sorába felvett.

A lelkipásztor - amennyiben a Gyülekezet nem a tagjai közül választotta – a Gyülekezet általi megválasztással, azt követően a meghívás elfogadásával válik taggá a beiktatás napján.

III.1. A tagság feltételei

A Gyülekezet tagjává válhat az a személy, aki

  • 14. életévét betöltötte,
  • hitvallása alapján megtért, újjászületett, 
  • hitvallása és saját elhatározása alapján bemerítkezett, 
  • hitbeli meggyőződésből kérte tagságát,
  • a Gyülekezet által biztosított megfelelő bibliai és hitelvi felkészítésen részt vett
  • az egyház hitelveit elfogadja
  • a bibliai erkölcsi normáknak megfelelő életvitelt folytat

A Gyülekezet az igény jelzésétől számított legkésőbb 6 hónapon belül biztosít bibliai és hitelvi felkészítő oktatást az igénylőknek.

III.2. A tagság keletkezése

A tagfelvételi kérelmet a jelen szabályzat 1. számú mellékletét képező űrlap kitöltésével és a Vezetőségnek való eljuttatásával kell benyújtani. A tagfelvételre jelentkező személy a Gyülekezet Vezetősége előtt bemutatkozó beszélgetésen vesz részt, ahol szóban is kifejezi tagfelvételi kérelmét és tanúbizonyságot tesz megtéréséről, hitéről. A beszélgetés során a gyülekezet vezetése bemutatja a gyülekezetet. 

Ha az írásbeli kérelem és a bemutatkozó beszélgetés alapján a Vezetőség úgy ítéli meg, hogy a jelentkező a tagság feltételeit betölti, javasolja felvételét a Gyülekezetnek a következő testvéri órán. A testvéri órán a kérelmező megfogalmazza a közösség előtt is tagfelvételi kérelmét, majd ezt követően a tagok kérdéseket tehetnek fel a jelentkezővel kapcsolatban. A kérdésfeltevés alatt a jelölt nem tartózkodik a - testvéri óra helyszínéül szolgáló - teremben. Amennyiben szükséges, a már behívott jelentkezővel tisztázzák a felmerült kérdéseket, és ezt követően a Testvéri Óra dönt titkos szavazással. A Gyülekezet tagjává válik az a kérelmező, akit a Testvéri Órán jelenlevő tagok egyszerű szótöbbséggel megválasztanak. A taggá fogadás áldáskérő imával zárul.

Taggá válhat más pünkösdi vagy egyéb keresztény, felnőtt keresztséget gyakorló gyülekezet tagja is, amennyiben tagfelvételi kérelmét benyújtja a Vezetőséghez, és a Vezetőség a bemutatkozó beszélgetés alapján úgy ítéli meg, hogy 

  • a tagság feltételeinek megfelel, 
  • előző gyülekezetéből rendezett módon jött el és erről az adott gyülekezet lelkipásztora írásbeli igazolást küldött a Gyülekezet Lelkipásztorának, Vezetőségének.

Ebben az esetben a Lelkipásztor a következő testvéri órán bemutatja a más gyülekezetből jelentkezőt a gyülekezetnek, bejelenti az átjelentkezés körülményeit és tényét, majd a kérelmezőt bizonyságtételre kéri fel. A Gyülekezet tagjává válik az a kérelmező, akit a Testvéri Órán jelenlevő tagok egyszerű szótöbbséggel megválasztanak. A taggá fogadás áldáskérő imával zárul.

Lelkipásztori ajánlás hiányában más gyülekezet tagjára az újonnan jelentkező tag felvételére vonatkozó szabályok irányadóak.

Kiskorú19, ítélőképes gyermek csak törvényes képviselője20 tudtával vehető fel tagnak. 

Cselekvőképességében a lelkiismereti- és vallásszabadság kinyilvánítását, gyakorlását érintően korlátozott személy csak gondnoka hozzájárulásával válhat a Gyülekezet tagjává21.  

Cselekvőképességet teljesen korlátozó gondnokság alatt álló személy tagfelvételi kérelme esetén nevében a gondnoka jár el22.  A Gyülekezet a tagokról – belső használatra, a személyiségi jogok tiszteletben tartásával – a tag hozzájárulásával nyilvántartást vezet. A hozzájáruló- és az adatvédelmi nyilatkozat23 a tag felvételi kérelmének részét képezi24.  A Gyülekezet – a tagokon kívül – gondozói köréhez tartozónak tekint és tart számon mindenkit, aki a hitélet gyakorlása vagy erre épülő közcélú tevékenysége során egyházi szolgáltatásban részesül vagy ilyen tevékenységben aktívan részt vesz25

III.3. A tagot megillető jogok

A tag tagsági jogait személyesen gyakorolja, nevében meghatalmazott nem járhat el. Minden tagot egy szavazat illeti meg.

Minden gyülekezeti tag

  • részt vehet a testvéri órákon, 
  • információt kérhet, kérdéseket tehet fel a gyülekezet működésével és a vezetőségi javaslatokkal, határozatokkal kapcsolatban,
  • betekinthet a testvéri órai jegyzőkönyvekbe és azok mellékleteibe, 
  • betekinthet a Határozatok Könyvébe
  • javaslatokat tehet,
  • döntéshozatal során szavazhat,
  • Istentől nyert és a Gyülekezet  által felismert ajándéka és megbízatása alapján a megfelelő szolgálatba helyezés után gyülekezeti tisztségeket viselhet, és különféle szolgálatokat végezhet,
  • igénybe veheti a Gyülekezetnek a tagság körében végzett szolgálatait, azokkal élhet,
  • jogosult szükségeiben a Gyülekezethez, illetve a Vezetőséghez fordulni.

Külföldi vagy más belföldi településen való ideiglenes tartózkodására tekintettel a tagnak joga van a tagság megtartása mellett bejelenteni a Gyülekezetnek, illetve a Vezetőségének, hogy meghatározott időre a gyülekezeti összejöveteleket, testvéri órákat nem tudja látogatni. Elvárás a taggal szemben, hogy lehetőség szerint az adott helyen látogasson hasonló gyülekezetet és tartson kapcsolatot a Gyülekezettel, Vezetőséggel.  Szolgálatot ellátó tag esetében – ha a várható időtartam indokolja – a szolgálati terület adott időtartamra szóló ellátásáról gondoskodik a Gyülekezet. 

III.4. A tagot terhelő kötelezettségek

A gyülekezeti tag köteles

  • betartani a bibliai erkölcsi normákat,
  • tanúságtevő életvitelt folytatni,
  • ápolni, erősíteni a testvéri közösséget,
  • rendszeresen látogatni a gyülekezeti összejöveteleket,
  • betartani a gyülekezeti rendet és a közösség által elvárható együttélési szabályokat, higiéniai követelményeket,
  • a gyülekezet vagyontárgyait felelősséggel használni, óvni, illetve károkozás esetén a kárt megtéríteni,
  • képességei szerint hordozni a gyülekezet anyagi terheit,
  • rendszeresen részt venni a testvéri órákon és felelősen dönteni a gyülekezeti határozathozatal során,
  • megválasztott közgyűlési küldöttként a közgyűlésen a Gyülekezet határozatának megfelelően képviselni a Gyülekezetet és szavazni, előre nem ismertetett, ad hoc jellegű kérdésekben a közgyűlésen a Gyülekezet közgyűlési küldötteinek helyben hozott együttes döntésének megfelelően szavazni,
  • titkot tartani a Gyülekezet belső ügyeit illetően,
  • az SZMSZ rendelkezéseit betartani.

III.5. A tagság megszűnése

A tagság élethosszig tart.

III.6. A tagság megszüntetése 

A tagság megszüntethető

  • a tag kilépésével,
  • a tag kizárásával fegyelmi eljárásban hozott határozat eredményeképpen26.

A tag bármikor kérheti tagsága megszüntetését. Kérelmét írásban a Vezetőségnek kell jeleznie. A Lelkipásztor lehetőség szerint elbeszélget a kilépni szándékozó taggal. A Vezetőség a soron következő testvéri órán tájékoztatja a tag kilépéséről a Gyülekezetet. A Gyülekezet tájékoztatásának napjával, de legkésőbb a megszüntetési kérelem beadási napját követő 30. napon a tagság megszűnik, és a Gyülekezet törli a tagot a tagnyilvántartásból.  A kérelem beadásának napjától a kilépő tag nem élhet a tagokat megillető jogokkal, s a tagok kötelezettségei sem terhelik. 

Ha a tag lakóhelyváltozás vagy egyéb okok miatt más gyülekezet tagja kíván lenni, a gyülekezeti tagságáról igazolást kérhet a Lelkipásztortól, illetve a Vezetőségtől. 

III.7. Fegyelmezés

A fegyelmezés elsődleges célja a Gyülekezet bibliai rendjének, erkölcsi és tanításbeli tisztaságának valamint a tagok egészséges lelkiségének védelme. 

Szükséges, hogy minden fegyelmi ügyben hozott döntésben a Vezetőség és a Presbitérium egyhangúlag közös álláspontra jusson. A fegyelmi eljárás során a fegyelmi ügyben érintett személy és  vezetőségi vagy presbitériumi tag hozzátartozója nem vehet részt a döntéshozatalokban. 

Fegyelmezés során első fokon a Vezetőség jár el a Presbitériummal hozott közös döntés alapján, minden esetben a méltányosság, a helyreállítás és a fokozatosság szem előtt tartásával. 

Az elsőfokú döntés elleni kifogás elbírálása másodfokon az egyházkerület-vezető hatásköre27

III.7.1. Fegyelmi eljárás kezdeményezése 

Ha a Vezetőség egy tag életében olyan körülményeket tapasztal, amely lelki vagy szervezeti szempontból nem egyeztethető össze a közösség Szentírásra épülő meggyőződésével, illetve a Gyülekezet által elfogadott szervezeti szabályokkal, fegyelmi eljárást kezdeményez a tag ellen. Ilyen körülmények lehetnek különösen:

  • az Egyház hitvallásával ellentétes tanok elfogadása, hirdetése28,
  • a bibliai igazságokat megtagadó életvitel, erkölcstelen magaviselet29,
  • a taggá válás után bekövetkező házassági válás30,
  • taggá válást követően a házassági életközösség megszakítása31,
  • házasságon kívüli életközösség létesítése, fenntartása,
  • tiszteletlen, sértő, bántalmazó vagy egyéb antihumánus magatartás tanúsítása a Gyülekezet tagjaival és a Gyülekezettel kapcsolatban álló más személyekkel szemben,
  • a gyülekezeti alkalmak, testvéri órák látogatásának elfogadható indok nélküli, egy éves időtartamot meghaladó elmulasztása32 (gyülekezettől elmaradás).

III.7.2. A fegyelmezés eszközei 

  • szóbeli intés
  • írásbeli figyelmeztetés,
  • meghatározott időre felmentés a szolgálatok végzése alól, 
  • a tagsági jogok gyakorlásának felfüggesztése meghatározott időre,
  • kizárás a Gyülekezet tagjai sorából.

A fegyelmezés során megfelelő mérlegelést követően minden esetben a Vezetőség (a Presbitérium egyetértésével) dönt a fegyelmezés alkalmazott eszközéről. 

Haladéktalan intézkedést igénylő helyzetben a Lelkipásztor, akadályoztatása esetén az általa felkért, ennek akadálya esetén a Vezetőség által felkért vezetőségi tag jár el. 

A szóbeli intést a Lelkipásztor végzi, eredménytelenség esetén bevonja a  presbitériumi illetve vezetőségi tagokat.

Írásbeli figyelmeztetés esetén a Vezetőség javasolhatja az úrvacsorától való tartózkodást.

A kizárással a tag egyházi tagságát is elveszti. A tag kizárása a lelki közösség megszakítását, így az úrvacsorai közösségből történő kizárását is jelenti.

III.7.3. Gyülekezettől elmaradás

Ha a fegyelmi eljárás kezdeményezését a tag gyülekezeti összejövetelekről való elmaradása indokolta, akkor a Lelkipásztor vagy az erre felhatalmazott vezetőségi tag személyesen keresi fel az érintett tagot. 

Amennyiben a személyes megkeresés eredménytelen, a Lelkipásztor, illetve a Vezetőség írásban keresi meg a tagot. Ha az írásbeli megkeresés 60 napon belül sem hoz eredményt, akkor a Vezetőség a 60 napot követő legközelebbi testvéri órán tájékoztatja a gyülekezetet, bevonva ezzel a gyülekezet tagságát is a tag elérése érdekében. Amennyiben a további 60 nap is eredménytelenül telik el, az azt követő testvéri óra egyszerű szótöbbséggel nyílt szavazással hoz határozatot a tag kizárásáról.

Amennyiben a megkeresés eredményes (a tag ismét rendszeresen látogatja a gyülekezeti alkalmakat), a tag ellen indult fegyelmi eljárást meg kell szüntetni. 

III.7.4. Tagság felfüggesztése

A kizárást megelőzően a Vezetőség a körülmények mérlegelése alapján dönthet úgy, hogy határozott, 6 hónapot meg nem haladó időre felfüggeszti a vizsgálattal érintett személy tagságát és erről tájékoztatja a Gyülekezetet. Erre okot adó körülmény különösen, ha a tag részéről együttműködés tapasztalható és egyértelmű szándék a helyzet bibliai módon történő rendezésére, helyreállítására. A felfüggesztés időtartamára az úrvacsorai közösség felfüggesztéséről is döntés születik. 

A Vezetőség  a fegyelmi eljárás alá vont személyt bűneinek megbánása és  rendezése után – saját kérelmére – tagsági jogaiba visszahelyezheti és erről tájékoztatja a Gyülekezetet  Amennyiben a rendezés a felfüggesztés határozott időtartamának végéig nem történik meg, a határidő lejártával az elért változás – vagy annak hiánya – alapján a fegyelmezés más eszközének alkalmazásáról a Vezetőség dönt. 

Ha a felfüggesztést követően a Vezetőség és a Presbitérium egyhangú határozattal egy tag kizárását javasolja, a továbbiakban a kizárásra vonatkozó szabályok szerint kell eljárni. 

III.7.5. Kizárás

Kizárási javaslatról – a gyülekezettől való elmaradás esetét kivéve – a Vezetőség a Presbitérium tagjaival egyhangú határozattal hoz döntést, és erről a soron következő testvéri órán a legszükségesebb információk megadásával tájékoztatja a gyülekezetet. A Gyülekezet a testvéri órán titkos szavazással minősített többséggel (legalább 2/3) dönt a kizárás kérdésében.

A kizárásról szóló gyülekezeti döntést követően a tag szóbeli vagy postai úton történő írásbeli tájékoztatása mellett a gyülekezet a döntés meghozatalától számított 15 nap elteltével törli a tagot a nyilvántartásából.

Az érintett személy a vezetők által hozott, és a gyülekezet által jóváhagyott döntés ellen a meghozataltól számított 15 napon belül kifogással élhet, melyről tájékoztatja a Vezetőséget. Másodfokon az egyházkerület-vezető jár el. A másodfokú döntést ellen jogorvoslatnak nincs helye33

A Gyülekezet jó hírének, egységének fenntartása érdekében a Vezetőség rendkívüli esetben – a fokozatosság elvétől eltekintve – a tagsági viszonyt a Presbitérium egyhangú támogatása esetén egyhangú határozattal azonnali hatállyal felfüggesztheti és kizárásra tehet javaslatot, ha a gyülekezeti tag magatartása

  • szándékosan és súlyosan kárt okoz vagy sérti a Gyülekezet megítélését vagy
  • jelentős mértékben ellentétben áll a Gyülekezet Szentírásra épülő meggyőződésével, szabályaival és
  • a Vezetőség megítélése szerint a rendes eljárás időigényessége további károsodást okozhatna. 

Ez esetben a Vezetőség szóban és lehetőség szerint írásban is értesíti a tagot a felfüggesztés tényéről és arról, hogy a következő testvéri órán a Vezetőség a kizárását javasolja. A tag az értesítést követően nem élhet a gyülekezeti tagokat megillető jogokkal.

Az azonnali hatályú felfüggesztést soron követő testvéri órán a Vezetőségnek ismertetni és indokolni kell a döntést és annak körülményeit. A Testvéri Óra dönt a tag kizárásáról, vagy a tagság visszaállításáról.


19 18. életévét be nem töltött személy.
20 Szülő vagy gyám.
21 A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 2:20. § (1) bekezdése alapján.
22 A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 2:22. § (1) bekezdése szerint.
23 SZMSZ 2. számú melléklete.
24 SZMSZ 1. számú melléklete
25 MPE Alapszabály 4. § (7) bek.
26 SZMSZ III.4.5. pontja
27 MPE Szmsz 6.1. pont. Ezen rendelkezés megfontolását Gyülekezetünk kezdeményezni fogja az Egyháznál.
28 Gal 1,9; 2Tim 2,16-18; 1Jn 4,1-6; 2Jn 1,7-10
29 1Kor 6,9-10; vö. Róm 1,23-32; Gal 5,19-21; Ef 5,5; Kol 3,5-6; stb.
30 Mt 19,3-9; 1Kor 7,10-17. Egyedi elbírálás alapján egyik vagy mindkét fél érintettsége megállapítandó.
31 1Kor 7,2-5. Egyedi elbírálás alapján egyik vagy mindkét fél érintettsége megállapítandó.
32 Zsid 10,25. Elfogadható indok lehet a tartós betegség, vidéki vagy külföldi tartózkodás, stb.
33 MPE Szmsz 6.1. pont 3. bekezdés