Házaspáros vacsora: vendégünk Hámori Attila

2017. március utolsó szombatján Hámori Attila lesz a házaspáros vacsora meghívott vendége. 
Hámori Attila 1964-ben Szekszárdon született. Pedagógiai főiskolát végzett, matematikát tanított, majd 1992-ben testvérével vendéglátó vállalkozásba kezdett. 1996-ban tért meg, 1999-től igehirdetőként és tanítóként működik. A Pünkösdi Teológiai Főiskolát 2010-ben végezte el. Az utóbbi években a Tolna Alimentál 91 Kft-nél volt tanácsadó, az Erzsébet-programban dolgozott, és lelkészi teendőket is ellátott, a Tengelici Élő Szó Gyülekezetet mellet a szolnokit is pásztorolta., de számos csoport létrehozásában vett részt. Felesége Hámori Gabriella. Három gyermekük van: Eddy 21, Polli 20, Molli 13 éves.
„A házasság Istenről szól, hiszen ő a saját képmására teremtett minket férfivá és nővé. Az egymáshoz való viszonyunkban tehát megmutatkozik az Istenhez való viszonyunk – állítja. Épp ezért fontos a hit, és az, hogy tiszteljük egymást.” – idézi szavait az őt bemutató cikkben a teol.hu 2014. januárjában.
Hámori Attila 2014. márciusában a Budapesti Autonóm Gyülekezetben tartott előadása – „A házasság magasabb szintje” – elérhető az interneten. Kedvcsinálónak a szombati eseményre itt az előadás bevezető része:

Kategóriák: