Adventi jelképek - Koszorú

De honnan is származik az adventi koszorú?
Adventi koszorút először Johann Hinrich Wichern (1808-1881) evangélikus teológus és szociálpedagógus készített 1839-ben.
Hit és mentő szeretet –ez lett a Hamburgban született és nevelkedett ifjú életének mottója. 24 évesen egy vasárnapi iskolát vezetve találkozott először testközelben a szegénységgel, nyomorral, kilátástalansággal. Tapasztalata szerint a szegénység mellett az alkoholizmus, erkölcstelenség, bűnözés, a családi tűzhely melegének hiánya  miatt van annyi árva, csellengő, elhagyott gyerek. 1833-ban megalapította saját árvaházát egy parasztházban, amelyet nagyvonalú támogatói  adományoztak neki, és amely ma múzeum. A „das Rauhe Haus” nem sokkal később fogalommá vált. Jelentős intézmények és mozgalmak nőttek ki belőle.
Nem szokványos  árvaházról volt szó, hanem egy olyan otthonról, ahol a gyermekeket családbarát szellemben és körülmények között nevelték. Olyan Wichern által kiképzett testvérek – diakónusok felügyelték az árvákat, akik együtt laktak velük, életvitelükkel pedig példaként szolgáltak védenceinek. Olyan légkör kialakítására törekedtek, amiben jó polgárokká és jó keresztényekké válhatnak. Szakmát is tanulhattak házon belül, kis gazdaságukban pedig élelmiszert termeltek. A napirend szerves részét képezte az áhítat: az ima, a bibliai történetek magyarázata és a közös éneklés. 
Wichern naplójából  tudhatjuk, hogy az adventi időszakban minden nap egy-egy Jézus születésével kapcsolatos Ószövetségi próféciával foglalkoztak. A karácsonyt megelőző időszak különös izgalommal töltötte el a gyerekeket. „Mikor lesz már végre karácsony?” – kérdezgették egyre gyakrabban. A várakozás megkönnyítésére találta ki Wichern, hogy egy szekérkerékre 4 nagy fehér és 19 kicsi piros gyertyát erősít. Az első adventi koszorút az imateremben függesztette fel. Minden hétköznap eggyel több piros, vasárnaponként pedig eggyel több fehér gyertyát gyújtott meg. Ebből tudhatták a kis türelmetlenek, hogy hány nap van még karácsonyig, és csak úgy mellékesen megtanulták a számokat is. Fenyőágakkal csak 1860-tól kezdte el díszíteni. Az adventi koszorú készítése már csak 4 gyertyával  - a négy adventi vasárnapot szimbolizálva a XX. század elejétől  kezdett el terjedni főleg északon, a protestáns vidékeken. Katolikus templomban először Kölnben jelent meg 1925-ben. Itt 3 lila színű és egy rózsaszín gyertyával díszítették. A lila a bűnbánat, a rózsaszín az öröm színe. Ez utóbbit advent 3.”gaudete-vasárnap”-ján  gyújtják meg. Protestáns templomokban nincs ilyen gyakorlat, legtöbbször piros vagy fehér gyertyákat használnak, mint ahogy ez az eredeti Wichern-koszorúnál volt.

  • A koszorú maga a győzelem jelképe, a győzelemé a halál felett. 
  • A fenyőágak zöldje a reményt és magát az életet, az örök életet jelöli.
  • A gyertyák a fényt szimbolizálják Jézusra mutatva.
  • Az, hogy vasárnapról –vasárnapra egyre több gyertyát gyújtunk meg, a növekvő fényt, az ünnep közeledtét jelzi. 

Az adventi koszorú Johann Hinrich Wichern történetén keresztül is Krisztus eljövetelére és irántunk való szeretetére emlékeztessen.

Petró Lilla
2016-11-26 

Az advent mindig is kiemelt időszak családunk életében. Gyermekeink kiskoruktól kezdve hozzászoktak, később el is várták a mézeskalácsot, az adventi koszorút és naptárat, Miklós eljövetelét. Az advent a koszorú készítésével indul. Ez a készülődés mindig egyfajta ünnepélyességet hordoz magában. Az ilyenkor sokasodó feladatok ellenére úgy érzem, hogy formát tudok adni családom iránti szeretetemnek. Ahogy nagyobbik fiúnk jegyezte meg a minap, látva a nagy asztalon sokasodó díszeket-kellékeket: „Anya, látom ismét eljött a te időd…”

Kategóriák: