3.2. A Sátán és a bukott angyali lények

Hisszük, hogy a Sátánt Isten angyal­fejedelemnek teremtette. Ő azonban felfuvalkodott, és Isten ellenségévé vált.[i] Az angyalok harmadrészét fellázította;[ii] tudatos, személyes szellemi hatalom, a bukott, gonosz angyalok vezére. Levettetett a mennyből, a földre hozta a lázadás szellemét.[iii] Bűnbe ejtette Évát és Ádámot.[iv] Folyton az igaz Isten ismerete ellen munkálkodik; gonosz célja érde­kében a világosság angyalának tudja álcázni magát.[v]

Tudja, hogy osztályrésze a tűzzel és kénnel égő tóban lesz,[vi] ezért igyekszik az embereket is magával rántani.[vii] Munkája igen kiterjedt,[viii] de Isten határt szabott működé­sének,[ix] és Krisztus örök érvényű győzelmet aratott felette a Golgotán.[x]



[i] Elolvasandók az Ézs 14,12-14. versei (vö. Ez 28,1-19).

[ii] Farka magával sodorta az ég csillagainak egyharmadát, és ledobta a földre (Jel 12,4).

[iii] Láttam a Sátánt villámként leesni az égből (Lk 10,18).

Jaj a földnek és a tengernek, mert leszállt hozzátok az ördög nagy haraggal, mivel tudja, hogy kevés ideje van (Jel 12,12).

Ezután háború támadt a mennyben: Mihály és angyalai harcra keltek a sárkánnyal, és a sárkány is harcra kelt angyalaival együtt, de nem tudott felülkerekedni; és azért többé nem volt maradása a mennyben (Jel 12,7-8).

Levettetett testvéreink vádlója, aki a mi Istenünk színe előtt éjjel és nappal vádolta őket (Jel 12,10).

[iv] Elolvasandó: 1Móz 3,1-13.

[v] Maga a Sátán is a világosság angyalának adja ki magát (2Kor 11,14).

[vi] Az ördög pedig, aki megtévesztette őket, a tüzes és kénes tóba vettetett, ahol a fenevad és a hamis próféta is van, és gyötrődnek éjjel és nappal örökkön-örökké (Jel 20,10).

[vii] Menjetek előlem, átkozottak, az ördögnek és angyalainak elkészített örök tűzre (Mt 25,41).

Halottak voltatok vétkeitek és bűneitek miatt, amelyekben egykor éltetek e világ életmódja szerint; igazodva a levegő birodalmának fejedelméhez, ahhoz a lélekhez, amely most az engedetlenség fiaiban működik (Ef 2,1-2).

[viii] Az ÚR megkérdezte a Sátánt: Honnan jössz? A Sátán ezt felelte az ÚRnak: A földön barangoltam, ott jártam-keltem (Jób 1,6-7).

Ellenségetek, az ördög mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el (1Pt 5,8).

Megakadályozott minket a Sátán (1Thessz 2,18).

[ix] Az ÚR ezt felelte a Sátánnak: A kezedbe adom, csak az életére vigyázz (Jób 2,6)!

„Simon, Simon, íme, a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát, de én könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited." (Lk 22,31-32)

[x] Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony közt, a te utódod és az ő utódja közt: ő a fejedet tapossa, te meg a sarkát mardosod (1Móz 3,15).

E világ fejedelme megítéltetett (Jn 16,11).

Részese lett ezeknek, hogy halála által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, vagyis az ördögöt (Zsid 2,14).