2002-2014: Konszolidáció - évről évre

2002-ben kezdődtek el a (későbbi) Aktív Agapé hegymászó túrái, Fábián Attila vezetésével a fiatalok a Tátrában jártak. 

2003. februárjában bemerítési alkalmunk volt, ekkor tett bizonyságot Ádámkó Illés, Ádámkó Zsuzsa, Bátonyi Pál, Becző Katalin, Nagy Kornélia. A bemerítés szolgálatát Pataky Albert végezte. Tavasszal Tápiószelére szerveztünk gyülekezeti kirándulást. Szeptember 18-án az Úrhoz költözött Tersánszky Rudolf, gyülekezetünk korábbi lelkipásztora; a gyülekezeti kamarakórus és Pataky Albert szolgálatával október elsején vettünk tőle végső búcsút. Október 5-én a Magyar Rádió élőben közvetítette az istentiszteletünket. Az idősek napját november 8-án tartottuk. Még szenteste előtt megérkeztek a gyülekezet ajándékjai a Kadarkúti Szeretetotthonba. Koncz Sándorné, Terike lelkes szervezésében állítottuk össze a közel száz csomagot, amit vezetésével Bernhardt Gyula, Fiábián Attiláné, Horváth János, Horváth Jánosné ésTóth Edit juttattak el az otthon lakóinak és az ott dolgozóknak. (Lásd képgaléria.)

Bérczes Ica és D. Nagy Ibolya szolgálatával megújult a bibliaköri oktatás, ifj Fábián Attila és Kapszáné Fábián Hajni a fiatalokkal való foglalkozás terén jeleskedtek. Schmél Ági irányításával a gyülekezet által támogatott dicsőítő csoport szolgál, a Tfirst Ernő és Gyula által vezetett kamarakórus mellett. D. Nagy András, Bérczes Lajos, Koncz Teri, Hegedűs Ildikó az Evangéliumi Pünkösdi Közösség hitéleti magazinjának, az Élő Víz-nek létrejöttében és működésében szereztek elévülhetetlen érdemeket. 1996 óta működik a gyülekezeti honlap, ami valódi multimédiás gyülekezeti kommunikációs formává vált.